Több tanulság is levonható az alábbi videóból, melyek közül az első mindenképpen az, hogyha ilyen történik, a tűzoltók riasztása kell, hogy legyen az első dolog, amit megteszünk.

A sajnálatos eset Texas államban, Westlake-ben történt, ahol egy Ford Mustang GT tulajdonos saját maga és mások szórakoztatásának érdekében hosszan tartó gumiégetésbe kezdett. A folyamatos, magas fordulatszámú terhelésnek köszönhetően a motor túlmelegedett, majd kigyulladt, és bár az elején úgy tűnt, talán menthető a helyzet, poroltó helyett sokáig mindössze néhány vizes palackkal csatlakoztak az oltáshoz, ami túl sokat nem javított a helyzeten.

'

Végül a lángok egyre nagyobbá váltak, a Ford motortere pedig vélhetően helyrehozhatatlan károkat szenvedett a tűzoltók kiérkezésééig. Mivel az autó kétharmada látszólag nem szenvedett károkat, nem elképzelhetetlen, hogy az újjáépítéssel is megpróbálkoznak, ám annak költsége nagyon könnyen irracionális szintekre emelkedhet.

Galéria: KIgyulladt egy Ford Mustang