A Fiat 120. évfordulóját ünnepli a modellel, amely nagy valószínűséggel a népszerű városi kisautó, a Panda következő-generációs változatának stílusjegyeit is magán hordozza.

Az új Centoventi tervezésekor az innovatív kifejezés biztosan sokszor előkerült, hiszen az autó nagyjából annyi hagyományos megoldást vonultat fel, hogy négy kereke és fényszórói vannak. Mindez azonban cseppet sem negatívum, hiszen a tervezők kreativitásának hála egy meglepően érdekes modell látta meg a napvilágot.

Említésre méltó megoldás például a könnyedén konfigurálható, egyedi elrendezéseket lehetővé tévő műszerfal jelenléte is, amibe számos kis különböző vágatot helyeztek a különböző tárgyak elhelyezésére.

Szintén nem átlagos a Centoventi hajtáslánca sem, ami cserélhető és fejleszthető akkumulátorcsomagokkal rendelkezik. Az ügyfél a modell megvásárlása után akár további három extra akkumulátorcsomagot is vásárolhat az autóhoz, amely a Fiat közlése szerint ezen csomagok számától függően egyetlen töltéssel 100 és 500 kilométer közötti táv megtételére lehet képes.

Fiat Concept Centoventi

További érdekesség, hogy a gyátó egy üres vászonként hivatkozik az autóra, és teszi mindezt joggal, hiszen terveik szerint az mindössze egyetlen fényezéssel kerülne legyártásra. Ezt követően az ügyfelek a '4U' nevet viselő személy szabási program keretében alakíthatnák saját ízlésükhöz a modellt, amihez négy különböző tető, 4 lökhárító, 4 felnitakaró és 4 fólia is elérhető lesz. Akkor sem kell majd mérgelődni, ha néhány hónap elteltével egy vásárló esetleg meggondolja magát, az említett elemek ugyanis akár naponta is cserélgethetőek.

A tanulmány tulajdonságai közé tartozik az eltávolítható tető is, aminek a helyére napfénytető, vászontető, vagy épp tetőcsomagtartó is helyezhető. Az elemeket 3D-nyomtatással készíti majd el a gyártó, amikhez aztán a kereskedésekben, vagy harmadik fél értékesítőknél is hozzáférhetnek az ügyfelek.

Fiat Concept Centoventi

Egyedi megoldásokat vonultat fel az autó műszerfala is, ahol digitális megjelenítőként egy telefon vagy egy táblagép is funkcionálhat. Azok számára, akik a hagyományosabb megoldásokat kedvelik, a gyártó egy 20 colos panelen elterülő infotainment kijelzőt és digitális műszercsoportot is elérhetővé tesz.

A Fiat Centoventi sorozatgyártott változata a vállalat kis méretű modellek számára fenntartott platformjára készülhetne el, amit a következő-generációs 500-as modellcsalád és a Punto is megkap. Az olasz gyártó a végére újabb érdekességgel is szolgált, ugyanis megerősítették, hogy a jövő évi Genfi Autószalonon a tisztán elektromos-meghajtású Fiat 500-at is bemutatják.

Galéria: Fiat Centoventi tanulmány