Meglehetősen nagy nap ez a mai a Pininfarina életében, hiszen hosszú várakozás után végre lehullt a lepel első önálló modelljükről.

A 2019-es Genfi Autószalonra mindig is örömmel tekintenek majd vissza a különálló márkává váló vállalat vezetői, hiszen ezen az eseményen mutatkozott be Battista nevű, elképesztő specifikációval rendelkező hiperautójuk.

A dizájnstúdió rögtön három változatot is készített a modellből, ám ezek csak fényezésben térnek el egymástól, így a felszín alatti dolgok az utolsó csavarig változatlanok maradtak. Ahogyan azt a Pininfarinától mindenki elvárta, a modell egy stílusos, elegáns, már-már visszafogott megjelenésű hiperautó lett, amely megtévesztő külseje ellenére egészen megdöbbentő dolgokat rejteget.

Pininfarina Battista

A frontrészen egy méretes légbeömlőt, és egy alatta elhelyezett splittert találhatunk, amik úgy irányítják a levegőt a padlólemez alatt a diffúzorhoz, hogy a légáramlat a lehető legoptimálisabb legyen. Szintén említésre méltó elem a csomagtartóba vágott szellőző, ami az áramlatokat az autó hátsó részébe integrált “csűrőkhöz” továbbítja. A megoldás nagyban hasonlít ahhoz, amit az i8 Roadsternél már láthattunk, annyi különbséggel, hogy itt két mobil szárnyelem is helyet kapott, amik az éppen aktuális sebességhez szükséges aerodinamikai támogatás függvényében változtatják pozícióikat.

A frontrész jellegzetessége még a két fő elemből álló fényszóró, amiket egy LED sáv kapcsol össze. A technológia hátul is megtalálható, ahol két vízszintes elrendezésű, vékonyított kialakítású hátsó lámpába integrálták azt a mérnökök. Ahogyan azt a korábbi vázlatfotók alapján már sejteni lehetett, a Battista egy három kijelzőből álló vezetőközpontú műszerfalat is kapott, a különleges hangulatot azonban nem ez, hanem belsőhöz tökéletesen passzoló környezeti világítás és az eltérő színű vezetőülés teremti meg.

Pininfarina Battista

Mivel a Pininfarina alapvetően egy tervezőház, senkit sem érhet meglepetésként, hogy első saját modelljük nem saját fejlesztésű hajtáslánccal debütált. A technológia az ezen a fronton már jóval járatosabb Rimactól érkezett, amely 1900 lőerős teljesítményt és 2300 Nm-es nyomatékot biztosít az autónak. Az elektromos-meghajtás 2 másodperc alatti 0-100-as gyorsulást és 400 km/óra fölötti végsebességet tesz lehetővé, ám a meglepetést mégsem ez, hanem a 120 kWh kapacitású akkumulátorcsomagnak köszönhetően megtehető 400 kilométeres hatótávolság okozza.

Amennyiben a fenti specifikáció meghozta volna a vásárlókedvet, el kell, hogy szomorítsunk, ugyanis a modellből mindössze 150 darab készül, amik már meg is találták új tulajdonosaikat, akiknek nem kevesebb, mint 2 millió eurót kellett fizetniük a 2020-ban leszállításra kerülő Battistáért.

Gallery: Pininfarina Battista