Már javában zajlik a Genfi Autószalon, az esemény körüli felhajtást pedig az Audi is kihasználta, hiszen bemutatta legújabb elektromos-meghajtású modelljét, ami a Q4 e-tron lett. Az e-tron által inspirált, pozícióját tekintve a Q3 és Q5 közé belőtt modellből sorozatgyártott változat is készül, ennek érkezése pedig 2020 végére tehető. A kiállításra kilátogatók az Audi közlése szerint már a végleges állapothoz közelítő modellt vehetik szemügyre, amire néhány kilincs és egy visszafogottabb átmérővel rendelkező felniszett a gyártás megkezdéséig még biztosan felkerül.

Audi Q4 e-tron koncepció 2019

Az Audi Q4 e-tron egy 4.59 méter hosszú, 1.90 méter széles és 1.61 méter magas modell lesz, melynek tengelytávja 2.77 méterben lett megszabva. A hagyományos váltóalagút hiányának köszönhetően tágasabb utastérrel rendelkező tanulmány esetében a teljesen zárt Singleframe hűtőrács is megfigyelhető, amelynek két oldalán a kifejezetten látványos grafikával operáló LED-fényszórók kaptak helyet. Nem tudni, hogy az autó fényezése megéli-e a sorozatgyártást, mindenesetre annak megalkotásakor törekedtek rá a tervezők, hogy a lehető legkevesebb hőt juttassa az utastérbe, csökkentve ezzel a klímahasználatot és növelve a megtehető távolságot.

Ha már megtehető távolság, a Volkswagen Csoport MEB platformjára épített Q4 e-tron tanulmányt egy 82 kWh-s akkumulátorcsomaggal látta el a gyártó, ami 450 kilométeres hatótávolságot ígér, mindezt ráadásul WLTP ciklus szerint mérve. Nagy bajba akkor sem kerülnek majd a leendő vásárlók, ha a mutató alacsony energiaszintet jelez, hiszen a gyorstöltőhálózat-kompatibilitásnak köszönhetően kevesebb mint 30 perc alatt a töltöttségi szint 80%-ra tornázható.

Audi Q4 e-tron koncepció 2019

Ami magát a hajtást illeti, az első tengelyen elhelyezett villanymotor 204 lóerőt és 310 Nm nyomatékot generál, míg a hátsó tengelyen elhelyezett egység 102 lóerőt és 150 Nm nyomatékot tesz még hozzá. Akárcsak megjelenés, teljesítmény terén is igyekszik négy kerékkel a földön maradni a gyártó, ugyanis 6.3 másodperces 0-100-as gyorsulási értékkel és 180 km/órás végsebességgel számolnak.

A ma bemutatott újdonság az e-tron és e-tron Sportback modellektől biztosan megfizethetőbb lesz, ám, hogy ez forintban mit jelent, azt jelen pillanatban még megtippelni sem nagyon lehet.

Galéria: Audi Q4 e-tron tanulmány