A Porsche néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy Macan típusú modelljét 2021-től kizárólag csak tisztán elektromos-meghajtású változatban fogja értékesíteni. A német gyártó most pontosított az akkori kijelentésen, és elmondták, a modell jelenlegi benzines változata is a kínálatban marad, bár új, frissített variáns már nem érkezik belőle.

A Porsche szóvivője az Autocar-nak nyilatkozva elmondta, “a benzinmotorral kínált modell párhuzamosan készül majd Lipcsében az elektromos változat mellett, ám, hogy a két variáns meddig létezhet egymás mellett, azt jelen pillanatban még nehéz lenne megmondani.“

A jelenlegi modell gyártásának meghosszabbítása mellett azután döntött a vállalat, hogy kétségek merültek fel bizonyos piacok EV-készültségével kapcsolatban, így tartottak attól, hogy az egyébként jó számokat produkáló Macan népszerűsége csökkenésnek indulhat.

2019 Porsche Macan S

“Bizonyos piacok számára nem okoz problémát egy tisztán elektromos-meghajtású autókból álló modellcsalád befogadása, ám vannak olyanok, ahol a töltőhálózat elmaradottsága vagy más akadályok miatt ez jelen pillanatban még nem elképzelhető. Folyamatosan monitorozzuk a helyzetet, és ha kell, reagálunk”, mondta.

Mindez tehát azt jelenti, hogy a prémium kategóriás SUV MLB platformos változatának gyártása nem áll le, és 2021 után is elérhető lesz majd az Audi és a Porsche közös fejlesztésű PPE platformjára épülő elektromos Macan mellett.

Galéria: Porsche Macan S