Az emisszió és a downsizing nagy úr, ezért úgy tűnik, mégis búcsúzik a V12-es motor.

A Mercedes-Benz Genfben mutatja be S 65 Final Edition névre keresztelt modelljét, amely az utolsó olyan autó lesz a gyártó kínálatában, amiben az AMG V12-es blokkja lesz megtalálható.

Az AMG GLE 53 és a frissített GLC után újabb típussal bővült a Mercedes genfi standja, ám jelenlétének aligha örülnek majd a rajongók, hiszen a modell elkészülte egyben az ikonikussá vált V12-es motor búcsúját is jelenti. Különösebb okfejtés nem szükségeltetik hozzá, miért kell távoznia az erőforrásnak, annak fejlesztése ugyanis irreálisan magas összegeket emésztene fel mire eljutna abba a fázisba, hogy a jelenlegi károsanyag-kibocsátási és üzemanyag-fogyasztási normáknak megfeleljen.

Mercedes-AMG S 65 Final Edition

A mindössze 130 példányban gyártani kívánt S 65 Final Edition megérkezésének pillanatában az S-osztály is csatlakozik a már korábban nyugdíjazott, ugyancsak V12-essel hajtott G 65 és SL 65 modellek táborába, a jövő csúcskategóriás AMG modelljei pedig a szintén jól ismert 4 literes, ikerturbós V8-as egységgel kerülnek forgalomba.

Érthető módon a most bemutatott hattyúdal technikai fronton minimális eltérést sem mutat a korábbiakhoz képest, vagyis a 6 literes, biturbós blokk a 12 henger közreműködésével ezúttal is 630 lóerős teljesítményt, 1000 Nm-es nyomatékot (2300-4300-as fordulattartományban), 4.3 másodperces 0-100-as gyorsulást és 300 km/óra fölötti végsebességet kínált a vásárlóknak.

Mercedes-AMG S 65 Final Edition

Kívülről nézve ugyanakkor több “megkülönböztető jelzés” is helyet kap az autón, amik között a magasfényű fekete fényezést, a matt bronz árnyalatú 20 colos felniket, oldalszoknyákat és légbeömlő-díszítéseket is megtalálhatjuk. Az árnyalat az utastérben is feltűnik, igaz, csak szolid mértékben, hiszen mindössze az ülések és a szőnyegek öltésein használta azt a gyártó. A hangulatot a fekete különböző árnyalatai és némi karbonberakás határozza meg, a limitált kiadásra pedig a középkonzolon elhelyezett plakett emlékeztet.

Azt, hogy a V12-es motor napjai meg vannak számlálva már tavaly nyáron sejteni lehetett, amikor az AMG vezére, Tobias Moers arról beszélt, hogy az erőforrást megtartják, ám azt azt használó modellek számát erősen limitálják, olyannyira, hogy terveik szerint csak a Maybach változatokban használnák.

Galéria: Mercedes-AMG S 65 Final Edition