A Corolla GR Sport esetében felső-középkategóriás felszereltségről beszélhetünk, ennek fényében pedig nem meglepő, hogy sötét árnyalatú krómozott hűtőrácsot, egyedi készítésű oldalszoknyákat és hátsó diffúzort kapunk a gyártótól. Az 1.8 és 2 literes motorokat felvonultató hibrid hajtáslánccal kínált modell Hatchback és Touring Sports karosszériaváltozatokban is elérhető lesz, ami minden bizonnyal pozitív hír az ügyfeleknek.

A kéttónusú külső fényezés mellé 18 colos, modellspecifikus alufelnik, LED-fényszórók és ködlámpák, valamint sötétített hátsó ablakok is társulnak, vagyis minden adott ahhoz, hogy az autó kívülről egy sportos modell benyomását keltse.

Toyota Corolla GR Sport

Galéria: Toyota Corolla GR SPORT

Az utastérben jelentős módosítások nem történtek, a vásárlók az alapfelszereltség részeként vörös öltésekkel ellátott szövetborítású üléseket kapnak, amik felár ellenében bőrre is változhatnak. A modell kiszállítása 2020 januárjában esedékes, vagyis a megrendelőknek több mint fél évig kell várniuk kiszemeltjükre.

Nem a GR Sport változat lesz azonban az egyetlen, amit a Toyota elvisz magával Svájcba, hiszen megtalálható lesz a standon a Trek Bycicle-lel kötött együttműködés keretében elkészülő Corolla Trek is, ami kizárólag kombi kivitelben álla vásárlók rendelkezésére.

Erőforrások terén semmi sem változott, itt is a GR Sportnál közöltekből választhatnak az ügyfelek, akik ezen túlmenően 20 mm-rel megnövelt hasmagasságot, 17 colos alufelniket, LED-fényszórókat és ködlámpákat, sötétített ablakokat valamint crossover-stílusjegyeket is kapnak. A modell augusztustól lesz elérhető, így esetében a várakozási idő fél évre rövidül.

Toyota Corolla TREK

Galéria: Toyota Corolla TREK