Hosszas várakozás előzte meg a mai napot, de végül megtudtuk, pontosan mivel is próbálja a Polestar elhódítani a vásárlókat a Tesla elől.

A bemutatásra kerülő új modell esetében egy pillanatig sem titkolta a gyártó, hogy a Tesla Model 3 legfőbb riválisát látják benne, mindezt pedig ki is hangsúlyozták, hiszen elmondták: "az első olyan elektromos autó lesz a piacon, ami riválisa tud lenni a kaliforniai gyártó modelljének." A Polestar 2 végül egy ötajtós Fastback lett, amelynek tervezésekor a drágább Polestar 1-ből és más Volvo modellekből, például az S90-ből is ihletet merítettek.

A Volvo teljesítményspecifikus modellekkel foglalkozó részlegéből önálló márkává váló Polestar 39 900 euróra, vagyis 12.6 millió forintra lőtte be az alapárat, ám a Teslához hasonlóan az első évben csak a minden extrával megpakolt csúcsváltozat, az 59 900 eurós (19 millió forint) árat kapó Launch Edition lesz elérhető belőle.

Polestar 2 (2019)

Megjelenés tekintetében erősen érezhető a származás, hiszen az autó nagyban hasonlít a 2016-ban bemutatott 40.2-es tanulmányra. A fényszórók ezúttal is "Thor kalapácsa" kialakítást kaptak, hátul pedig fénysávval összekötött S90-es ihletésű lámpák kerültek telepítésre. A fotók alapján a Volvo háza tájáról jól ismert Cross Country stílusjegyeket is felvonultatja a modell, elég csak az emelt hasmagasságra és a kerékjárati íveknél vagy a lökhárítók alsóbb szegmensénél alkalmazott extra védőelemekre tekinteni.

A Volvo CMA platformjára megépített tisztán elektromos-hajtású Polestar 2 hajtáslánca tengelyenként egy-egy villanymotorból és egy 27 modulból felépülő, egyetlen töltéssel 500 kilométer megtételét ígérő 78 kWh-s padlóba integrált akkumulátorcsomagból áll. A gyártó közlése szerint a csomag elhelyezése erősíti a modell strukturális merevségét, miközben a hagyományos autókhoz képest 3.7 decibellel a zajszintet is csökkenti.

Polestar 2 (2019)

A két villanymotor összteljesítménye 408 lóerőben, nyomatéka pedig 660 Nm-ben lett maximalizálva, ami a Polestar állítása szerint 5 másodperc alatti 0-100-as gyorsulásra elegendő. Mindez persze a most bemutatott csúcsmodellre értendő, a később érkező olcsóbb variánsok esetében visszafogottabb értékekkel operál majd a gyártó.

Az utastér láttán szintén egyértelművé válik, hogy van átjárás a Polestar és Volvo modellek között, ám akad azért egyedi technológia is, mint például az autóiparban eddig csak ritkán használt Android-alapú infotainment rendszer, ami "stabil és átlátható környezetet teremt a különböző applikációk és az autó funkcióinak összefonódásához." A rendszer részét képezi a Google Asszisztens, az elektromos autók szempontjából fontos információkkal kiegészített Google Térkép és a mindenki által jól ismert Play Áruház is. Mindez egy 11 colos középre helyezett érintőképernyőn lesz vezérelhető, ám a fenti tételek mellett a kulcsként használható okostelefon funkció és számos csatlakoztatott szolgáltatás is elérhető lesz.

Polestar 2 (2019)

Követve a legfrissebb trendeket, a Polestar 2 már az alapfelszereltség részeként is vegán utasteret kínál az ügyfeleknek. Maximilian Missoni főtervező elmondta, "progresszív textíliákat alkalmaztak, amik vonzóak lesznek az olyan előremutató gondolkodásmóddal rendelkező személyeknek, akik a Polestar 2 előfizetői lesznek."

Akárcsak a Polestar 1 esetében, az új modellnél is csak online környezetben adhatják le megrendeléseiket az érdeklődők. Az előrendelési folyamat már most elstartolt, a gyártást pedig 2020 első negyedévében kezdik.

Galéria: Az új Polestar 2