Számos más gyártóhoz hasonlóan a Lamborghini sem érkezik üres kézzel a Genfi Autószalonra, hiszen ott debütál nyilvánosság előtt legújabb modelljük. Nagy csodákra ezúttal azonban nem számíthatunk, a gyártó a bevált receptet követte, vagyis a tető eltávolításán kívül nagyon nem nyúlt a modellhez.
Az elektrohidraulikus működtetésű vászontetőt 50 km/órás sebességig nyithatják és csukhatják a vezetők, a folyamat pedig relatíve gyorsan lezajlik, hiszen ahhoz mindössze 17 másodperc szükségeltetik. Az autóban tartózkodók nyitott és zárt tető mellett is elektromos úton nyithatják a hátsó ablakot, aminek köszönhetően a V10-es erőforrás hangja is erőteljesebben beszűrődik.

Akárcsak a coupé esetében, itt is egy 5.2 literes V10-es szívómotor gondoskodik a dinamikus vezetési élményről. A 640 lóerős teljesítmény és 600 Nm-es nyomaték az 1542 kilogrammos száraz súllyal társulva 3.1 másodperces 0-100-as és 9.3 másodperces 0-200-as gyorsulásra elegendő, a pedál pedig egészen 325 km/órás tempóig nyomható. Összehasonlítva a Huracán Evo Coupé adataival látható, hogy a Lamborghini nem tudta teljes mértékben szinten tartani a modellt, hiszen utóbbinál a gyorsulási értékek 2.9 és 9 másodpercnél megálltak.
Nem okozhat meglepetést a Lamborghini Dinamica Veicolo Integrata (LDVI) jelenléte sem, - a rendszer a vezetési módok függvényében az éppen aktuális beállítások minden egyes elemét képes vezérelni, legyen szó hátsókerék-kormányzásról, összkerékhajtásról, nyomatékszabályzásról, vagy épp a kipörgésgátlóról.

Érkezett azonban némi újdonság is a 20 colos Aesir felnikkel és Pirelli P Zero abroncsokkal kínált autóba, hiszen bekerült a kínálatba a Lamborghini új, négyrétegű Verde Selvans fényezése, amelynek zöld árnyalatai az utastérben is visszaköszönnek. Nem hiányzik a kínálatból a Coupé fedélzetén debütáló 8.4 colos infotainment képernyő és a tetemes mennyiségű Alcantara borítás sem, ám mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen az Ad Personam program keretében az utastér teljes egészében az ügyfél igényire szabható.
Az első modellek kiszállítására még idén tavasszal sor kerül, fizetni pedig az előzetes hírek szerint 202 437 eurót, vagyis 64 millió forintot kell majd érte.