Nem meglepő módon a mainstream gyártók is szeretnének egy szeletet a tortából, így megszületnek az olyan modellek, mint a Volkswagen T-Roc R, amelynek minden esélye megvan rá, hogy egy tisztességes szeletet tudjon a magáénak.

A márciusban startoló Genfi Autószalonon élőben is debütáló T-Roc R az első olyan SUV modell a Volkswagen kínálatában, amely megkapja a teljesítményspecifikus mivoltot jelző R-jelzést, mindezt pedig joggal, hiszen teljesítménye közel azonos szinten van a Golf R-rel.

Mindez persze nem annyira nagy meglepetés, tekintve, hogy a motorháztető alatt ugyanaz a 2 literes, négyhengeres TSI egység található, ami jelen esetben 300 lóerős teljesítményt és 400 Nm-es nyomatékot tud felvonultatni. Az erőforrás mellé 7-fokozatú DSG váltó és 4Motion összkerékhajtás társul, ami már előrevetíti, hogy a menetdinamika terén biztosan rendben lesz a modell.

Volkswagen T-Roc R

Erről árulkodnak a gyártó által közétett hivatalos adatok és értékek is, melyek szerint a 0-100-as gyorsulás mindössze 4.9 másodpercet vesz igénybe, miközben a végsebesség mondhatni rendhagyó módon 250 km/óránál lett meghúzva. A Volkswagen persze többet is végzett, mint egyszerű teljesítménynövelés, hiszen csökkentették az autó hasmagasságát, a jobb kanyarképességekről pedig progresszív kormányzás gondoskodik. Mivel egy teljesítményorientált modellről van szó, a gyorsulás mellett a megállás is komoly tényező, ezért a mérnökök és tervezők egy ismerős típushoz folyamodtak segítségért, és kikölcsönözték a Volkswagen Golf R Performance teljes fékrendszerét. A teljesítményt érintő módosítások listáján találjuk még az új launch control funkciót, a szintén új 'Race' vezetési módot és a manuálisan kapcsolható kipörgésgátlót is.

Volkswagen T-Roc R

Az új modell külső megjelenés tekintetében is tükrözi képességeit, hiszen az egyedi, polírozott alumínium sávval ellátott hűtőrács, a nagyobb légbeömlőket felvonultató első lökhárító, a négyes kivezetésű kipufogórendszer és a gyárilag telepített 18 colos Spielberg felniszett nem csak diszkréten jelzi, hogy itt nem az alapmodellel van dolgunk. Az apróbb módosítások között megtalálhatók még a krómozott külső visszapillantók, a tetőspoiler, az enyhe mértékben kiszélesített kerékívek és a feketére fújt féknyergek, miközben a vásárlóknak arra is lehetőségük van, hogy az autót fekete tetővel rendeljék meg.

Az utastérben is érezhető az erő, itt olyan sportos jegyeket képviselő elemek kaptak helyet, mint a D-alakú, váltófülekkel ellátott kormánykerék, a fekete tetőkárpit, a rozsdamentes acélból készült pedálszett, a különböző karbonberakások, vagy akár a kizárólag fehér színben tündöklő környezeti világítás.

A gyártó által közzétett képeken még csak egy sorozatgyártott változathoz közel álló tanulmány látható, ám kétség sem fér hozzá, hogy a modell a kereskedésekbe is hamarosan bekerül.

Galéria: Volkswagen T-Roc R