A Morgan Stanley elemzője szerint a Rivian alkalmas lehet arra, hogy átformálja az EV-piacot.

Adam Jones a CNBC-nek adott nyilatkozatában közölte, jelen pillanatban a Rivian az egyik olyan gyártó, amely annak ellenére, hogy csak egy start-up vállalatnak tekinthető, komoly nyomot hagyhat az elektromos autók Tesla által uralt piacán. A szakember szerint a gyártó egyik nagy előnye, hogy tiszta lappal indult, egy pillanatig sem lengték körbe negatív visszhangok, az eddig bemutatott tanulmányok pedig mind ígéretesnek tűnnek.

Jones szerint a befektetőknek ennyi elég is lehet ahhoz, hogy komolyabb mennyiségű pénzt pumpáljanak a vállalatba, amely néhány éven belül a korábban bemutatott mindkét modelljét sorozatgyártásba küldené.

Rivian R1S

Ha valaki esetleg még nem hallott volna a vállalatról, akkor minden bizonnyal örömmel veszi, ha elmondjuk, az amerikai vállalkozás első tanulmány az R1S névre hallgató hétüléses SUV volt, melynek hatótávolságát a bemutató pillanatában 643 kilométerre tették. Bár ez a kategória hamarosan megtelik versenyzőkkel, a második, R1T nevű modell sokkal könnyebben juthat a csúcsra, hiszen esetében egy tisztán elektromos-meghajtású pickupról van szó.

A modell végleges specifikációja még nem ismert, ám a gyártó négy villanymotorral, 650 kilométer körüli hatótávolsággal, 3 másodperc alatti 0-100-as gyorsulással és 5000 kilogrammos vontatókapacitással számol, ami ebben a formában a szintén belengetett Tesla pickupnak is méltó ellenfele lehetne.

Gallery: Rivian R1T elektromos pickup