Tavaly októberben a Citroën két teaser fotót is közzétett már egy új tanulmányról, melynek kapcsán mindössze annyit közöltek, hogy bemutatójára a márciusban nyitó Genfi Autószalonon kerül sor.

Sokkal okosabbak most, néhány hónappal később sem lettünk, hiszen a gyártó fennállásának 100. évfordulóján mindössze annyit erősített meg, hogy egy elektromos-meghajtású városi használatra szánt autó bemutatását tervezik, aminek megalkotásakor a 2CV jellegzetes vonásait is figyelembe vették. A részletekre három hét múlva fény derül, mindenesetre erős a gyanú, hogy egy formabontó megjelenéssel rendelkező modellről hull majd le a lepel.

 

További hír a vállalat háza tájáról, hogy annak elnöke, Linda Jackson egy Facebookon közzétett üzenetben jelentette be, hogy a gyártó a május 16-18 között Párizsban megrendezésre kerülő VivaTech kiállításon is képviselteti magát, ahol egy újabb, ezúttal már a luxus köré épülő tanulmányt is bemutatnak.

Forrás: Citroën 

Galéria: Citroën tanulmányok