A ferdehátú modell a Rapid Spaceback helyére érkezett meg a portfólióba, és tökéletes ékként érkezik majd a Fabia és az Octavia közé. Az újdonság több szempontból is különleges lett, ám ami talán mindennél fontosabb, hogy a Scala az első olyan Skoda, amely már a Volkswagen Csoport MQB-A0 platformjára került elkészítésre.

A Mladá Bolesavban tervezett modell vásárlói számos asszisztens rendszer közül válogathatnak, hiszen a fedélzeten olyan fejlesztések kaptak helyet, mint a sávtartó asszisztens, a holttér-figyelő, az oldalsó és keresztirányú forgalmat figyelő asszisztens, vagy épp az adaptív tempomat. Említést érdemelnek még a LED technológiát használó fényszórók és hátsó lámpák, mint ahogy a Sport karosszériavezérlő is, ami Normal és Sport vezetési módokat kínál a gyártó ügyfeleinek.

Skoda Scala

A modell értékesítése 2019 második negyedévében veszi kezdetét, egyelőre két erőforrással, melyek között ott lesz a belépőszintet képviselő 1 literes, turbófeltöltővel megtámogatott háromhengeres TSI egység is 90 lóerővel, valamint ugyanezen egység 90 lóerős, sűrített földgázzal hajtott variánsa is.

A későbbiek során érkezik majd a kínálatba az 1 literes TSI blokk 115 lóerős változata és a 1.5 literes, négyhengeres TSI motor 150 lóerős kivitele is. A dízelrajongóknak is kedveskedik a gyártó, számukra az egyetlen opciót a 115 lóerőt és 250 Nm nyomatékot prezentáló 1.6 literes TDI egység jelenti majd. Minden egyes erőforrást start/stop és fékezési energia-visszanyerő rendszerrel kínálja majd a Skoda, ami a hatsebességes manuális váltó mellett a hétfokozatú automatát is elérhetővé tette.

Forrás: Skoda

Galéria: Skoda Scala