A Skoda Kamiq nevet viselő SUV-ról eddig is szép számmal közölt fotókat a gyártó, hiszen a vázlatok után a csomagtartó egy részét, majd nem sokkal később a teljes utasteret is megmutatták, ám egészen eddig kellett várnunk, hogy kiderüljön, pontosan mivel is lesz dolgunk.

A Genfi Autószalonon március 5-én debütáló újdonságot ugyanis tesztelés közben videózta le valaki, így pedig többek között a csomagtartóba nyúló hátsó lámpák is láthatóvá váltak. A videó mellett számos új fotó is fotó is érkezett, amik egy érdekes tényre is rávilágítanak, hiszen, miután az Octaviánál nem igazán jött be az első fényszórós függőleges felosztása, most úgy döntöttek a Skodánál, hogy megpróbálkoznak a vízszintes bontással is, ami egyelőre nagyságrendekkel jobb megoldásnak tűnik.

'

A Nissan Juke, a Mazda CX-2 és a Ford Fiesta Active ellen harcba induló modell fejlesztése látszólag előrehaladott állapotban van - erre utal, hogy az álcafólia jelentős részét is elhagyta a gyártó -, így nem kizárt, hogy röviddel a bemutató után már az értékesítésre is sor kerül.

Forrás: Novinky.cz

Galéria: Skoda Kamiq kémfotók