A Manhart műhelyében többnyire a BMW, a Mercedes és az Audi kínálatában lévő modellek szoktak megfordulni, ám nagy ritkán tiszteletüket teszik ott olyan különlegességek is, mint a Porsche 911 Turbo, vagy épp jelen esetben a Lamborghini Urus.

A gyári változatban dübörgő 4 literes, ikerturbós V8-as egység 650 lóerős teljesítménnyel és 850 Nm-es nyomatékkal várja az érdeklődőket a kereskedésben, mindez pedig elegendő volt ahhoz, hogy a Lamborghini a világ legerősebb SUV-jaként hivatkozzon rá. Mind tudjuk persze, hogy ez nem igaz, hiszen a címet a 707 lóerős Grand Cherokee Trackhawk birtokolja, ám mivel teljes mértékben eltérő ügyfélkörről és célközönségről van szó, ezen az apróságon kár lenne fennakadni.

Lamborghini Urus a Manhart által

Nem tudni, hogy a Manhartban dolgozott-e olyan vágy, mely a fenti teljesítmény felülmúlására irányult, mindenesetre egy igazán erőteljes modellt sikerült alkotniuk, hiszen az Urus teljesítményét 812 lóerőre, nyomatékát pedig 980 Nm-re húzták, ami biztosan farag majd néhány tizedet a 3.6 másodperces 0-100-as gyorsulási értékből. Apró érdekesség, hogy az Urus így erőteljesebb lett, mint a Lamborghini kínálatának legpotensebb tagja, az Aventador SVJ, melynek 6.5 literes V12-es szívómotorjából gázadásra 770 lóerő és 720 Nm nyomaték szabadul fel.

Lamborghini Urus a Manhart által

Annak érdekében, hogy ez a szint elérhető legyen, a műhely átprogramozta a motorvezérlő-egységet, továbbfejlesztett turbófeltöltőket és sport kipufogórendszert épített be, miközben az extra erő miatt a nyolcsebességes automata váltó megerősítése sem kerülte el a figyelmüket.

Természetesen kívülről sem maradt gyári állapotú a modell, a karbon légterelőelemek, az oldalsó kötények, a motorháztető, a kerékív-szélesítések,a  hátsó spoiler és a diffúzor egyértelműen jelzik, hogy itt jelentős mértékű átalakítások történtek. Az elvégzett munkát a 21 colos, Y-küllőmintázatú felnik alkalmazása tette teljessé, melyeket Pirelli P-Zero abroncsokkal kínál a műhely.

Forrás: Manhart

 

Galéria: Lamborghini Urus - Manhart