Rosberg a videó elején elmondta, még ő maga sem látta a Sennát a forgatás előtt, ugyanis előző este szállította le a kocsit a McLaren a monacói garázsba. Mielőtt elindulna, betoppan a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen is, aki vásárolt egy Sennát, de még nem kapta meg az autót. „Látnom kell ezt a filmet!”- mondja a kamerába, miután megtudja, Rosberg épp Le Castellet-be indul a géppel.

A pálya mindössze egyórányi autóútra van otthonától, és mint megtudjuk, az F1-ben használt vonalvezetés foglalt aznap, így a tanpályát fogja koptatni a Senna tesztelése során. A németet már az autópályán lenyűgözte a Senna leszorítóereje, „kicsit olyan érzése van, mintha egy F1-kocsival” menne. „A másik, hogy őrült hangos, semmit sem hallasz, ha autópályán mész vele. Mint egy versenyautóban”- mondta, majd észrevette, hogy minél előbb benzinkutat kell találnia, ugyanis elég gyorsan ment le a – digitális – mutató.

Útközben addig tétlenkedtek a helyes útirány kitalálásával, hogy a rendőrök igazoltatták, de végül minden rendben volt – pláne azt követően, hogy a hatóság emberei meglátták a nevét a jogosítványon. Rosberg elmagyarázta nekik, hogy nem az övé a Senna, ezt követően folytatja útját a francia pályára, valamint hozzátette, rendesek voltak az intézkedő rendőrök.

Az autót a McLaren emberei készítették fel számára a Circuit Paul Ricardon: új gumikat kapott, és még azt is kiválaszthatta, fekete vagy ezüst felnik kerüljenek fel a jobb képek érdekében. Nem maradhatott el az epic fail sem: az volt a terv, hogy gyorsulási versenyt rendeznek egy elektromos motor ellen, de a srácok nem vitték el a pályára a motor kulcsát…

Rosberg 59:85 másodperc alatt ért körbe a Sennával – a teljes menetet hamarosan közzéteszi -, és arra jutott, legyen ez egy referenciaidő, a jövőben más és más járművekkel tér vissza, hogy kiderüljön, mire képesek az egyes technikák.

Pályakör 9:00-tól:

'