Amikor legutóbb láthattuk tesztelés közben az Audi A1 Allroad-ot, még határozottan melegebb volt és a Nürburgringen rótta a köröket a modell. Azóta északabbra, mostohább körülmények közé vándoroltak vele, ahol hidegtűrő képességén túl a Quattro összkerékhajtás is tesztelésre kerül.

Ha első ránézésre valaki nem tudná megkülönböztetni a modellt hagyományos társától, eláruljuk, hogy esetében emelt hasmagassággal van dolgunk, igaz, az emelés mértéke enyhén szólva sem jelentős. Az álcafólia miatt nem igazán látszik, de szélesebbek lettek az oldalszoknyák és a kerékjárati ív is megnőtt egy kicsit, ám elképzelhető, hogy a változtatásokat még az összehasonlító fotókon is nehéz lesz észrevenni. A jelek szerint apróbb módosításokat a front- és a hátsó részen is eszközöltek a mérnökök, ám a tetőre helyezett lámpák kizárólag a tesztelési munkálatokat segítik.

Audi A1 Allroad kémfotó

Az utastérben semmilyen módosításra nem számítunk, nem is lenne logikus lépés a gyártótól, tekintve, hogy az új A1 is tavaly ősszel debütált a Párizsi Autószalonon. Néhány Allroad embléma és egyedi díszítőelem persze felbukkanhat, ám jelentős átalakításokban senki se reménykedjen. Hasonló a helyzet az erőforrások terén is, ugyanis több mint valószínű, hogy az ügyfelek az A1-nél debütált motorválasztékból szemezgethetnek majd.

Forrás: Automedia

Galéria: Audi A1 Allroad kémfotók

A fotókat készítette: Automedia