A megszokottnál komolyabb mértékű módosításokkal érkezett meg az új 7-es BMW, amelynek frontrészét szokni kell még egy ideig.

A bajor gyártó úgy döntött, ezúttal a Detroit Motor Show-n leplezi le a 7-es sorozat frissített változatát, ami az X7-hez hasonlóan szintén felduzzadt veséket kapott az orrára. A 7-es sorozat életciklusának közepén jár, vagyis jelen esetben egy frissítésről van szó, amely ahhoz szükségeltetett, hogy a modell ne szenvedjen hátrányt az Audi A8 - Mercedes-Benz S-osztály párossal folytatott versenyben. 

Külső

Annak ellenére, hogy csak egy frissítéssel van dolgunk, a BMW külső megjelenés tekintetében egy elég merészet húzott, ugyanis az autó frontrészén uralkodó hűtőrács komoly vesebetegségben szenved, annak mérete ugyanis ijesztően nagy lett - érdekes lesz látni, hogyan reagálnak a vevők. Az elem egyértelműen az X7-ről került a 7-es sorozatra, és természetesen robusztusabbá is teszi a modellt, cserébe viszont mérsékli azt a sportos eleganciát, ami miatt sokan szerették a szériát.

Az 50 milliméterrel magasabbra rajzolt frontrész meghatározó eleme tehát a mintegy 40 százalékkal megnövelt, egyetlen keretbe foglalt hűtőrács-pár. Minden korábbinál keskenyebbre sikerültek az első fényszórók, az opcionális extrafelszereltség részeként BMW Laserlight lézerfény-technológiával lehet felvértezni őket. Az első lökhárító alsó felének két szélét elegáns, a karosszéria színére fényezett légterelő lapok törik meg, amelyeket látványos krómcsíkok nyomatékosítanak.

A hátsó lökhárítón a modell frontrészén elhelyezett nagyméretű légbeömlő motívuma köszön vissza. A kipufogóvégek nagyobb króm keretet kaptak, miközben az új BMW 7-es sorozat háromdimenziós hátsó lámpái az elődmodellhez viszonyítva hozzávetőlegesen 35 milliméterrel keskenyebbek és elegáns, vörös / fekete búra mögött világítanak. A hátsó lámpákat egy élesen meghúzott, rendkívül vékony (mindössze 6 milliméter vastag) fénycsík köti össze.

Bővítették a karosszériafényezési opciókat és többféle könnyűfém felni áll a vevők rendelkezésére a modellápolás jegyében. A személyre szabhatósági lehetőségek tárházát Design Pure Excellence felszereltségi csomag és az M Sport csomag tételei gyarapítják, miközben a minden korábbinál gazdagabb BMW Individual magasfényű Shadow Line külső felszereltségi csomag is újból elérhető.

BMW 7-es sorozatú újjáépítés (2019)

Utastér és technológia

Az utastér továbbra is tágas kialakítású és luxus színvonalú, a vásárlók pedig új kárpitok és díszítések közül válogathatnak. Hátul két egymástól elkülönülő, elektromosan állítható ülés kapott helyet, a benne ülők pedig a középkonzolba épített touchpad és az első ülésekhez rögzített kijelzők segítségével tévét nézhetnek, vagy akár az interneten is böngészhetnek. Mivel egy modern autóról van szó, nem meglepő, hogy a fedélzeten számos technológiai fejlesztés megtalálható, így többek között az adaptív tempomat, a félautomata dugóasszisztens, az automata vészfékasszisztens és a holttér-figyelő is megtalálható a kínálatban. Az alapfelszereltség részeként kínált parkolóasszisztens már a vadonatúj tolatási segédletet is magába foglalja, míg a Driving Assistant Professional csomag torlódás-asszisztenssel kiegészített kormányzó- és sávtartó asszisztenst is kap.

Egy kis érdekesség: a hátsó kerékjárati ívek környékére, a B-oszlopokba és a hátsó üléssorba erősített biztonsági övek környékére részletes szigetelést építettek be a tervezők a még jobb zajcsillapítás érdekében. A hátsó és az oldalsó ablakok vastagabb üvegből készültek (a modellváltozat függvényében).

Az első és a hátsó tengelyen is automatikus szintszabályozású, légrugós kerékfelfüggesztésekkel dolgozó, adaptív futómű az új BMW 7-es sorozat alapfelszereltségének része. Az opcionális tételek palettáján az aktív hátsókerék-kormányzás és az aktív borulásgátló rendszerrel felszerelt Executive Drive Pro kiegészítő futómű-szabályzás is megtalálható (kivéve a plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellváltozatok esetében). A BMW M760Li xDrive modell és az új BMW 7-es sorozat plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellváltozatai típus-specifikus futómű-hangoláson esnek át.

BMW 7-es sorozatú újjáépítés (2019)

Erőforrások

Motorválaszték tekintetében sem szorítja szűk keretek közé ügyfeleit a gyártó - a katalógus a 740i xDrive-val kezdődik, melynek meghajtásáról egy 340 lóerős, 3 literes hathengeres egység gondoskodik. Őt a 4.4 literes, ikerturbós V8-as követi a 750i xDrive fedélzetén, ami a 850i-hez hasonlóan itt is 530 lóerőt prezentál. Megmaradt az opciók között a már jól ismert 6.6 literes V12-es blokk is (M760i xDrive), amitől nem kevesebb mint 610 lóerős teljesítményt remélhetnek majd a vásárlók. Azok, akik gazdaságosabb üzemeltetésre vágynak, választhatják a 400 lóerős 745e xDrive-ot is, aminek teljesítménye egy 326 lóerős hathengeres egységből és egy villanymotorból tevődik össze.

A frissített 7-es BMW idén tavasszal érkezik meg a kereskedésekbe, és bár az ár egyelőre nem ismert, az előrejelzések szerint 85 ezer eurós alapárral érdemes számolni, míg a csúcskategóriát képviselő M760i xDrive-ért akár 200 ezer eurót is elkérhet a gyártó.

Forrás: BMW

Gallery: BMW 7-es sorozat (Frissített)