Bemutatkozott a Huracán legújabb, EVO névre keresztelt változata, amely teljesen integrált járműdinamikai rendszerrel, új infotainment technológiával, fejlett csatlakoztatási lehetőségekkel és 2.9 másodperces 0-100-as sprinttel várja a vásárlókat.

A Lamborghini tovább javította a modell aerodinamikai tulajdonságait is, az autó új első lökhárítót kapott, melyben az első splitter egy integrált szárnyelemmel is gazdagodott. Az oldalsó légbeömlők a márka stílusjegyének számító Y-formát viselik, profilból nézve pedig az új felnidizájn és a szintén új oldalsó légbeömlő is megfigyelhető.

A nagyobb változtatásokat azonban egyértelműen a hátsó résznél kell keresni, ahol a dupla kivezetésű kipufogórendszer a korábbinál feljebb került, és megjelent egy nagyobb leszorítóerőt biztosító osztott hátsó spoiler is. Az autó padlólemeze sem úszta meg az átalakításokat, a "légáramlat-barát" tervezés eredményeképp pedig a gyártó szerint az EVO átlagos aerodinamikai tulajdonságai és az általa termelt leszorítóerő ötszöröse az első-generációs Huracánnak.

2020 Lamborghini Huracan EVO

Az autó fedélzetén a továbbfejlesztett VDC (Vehicle Dynamic Control) rendszer is megtalálható, mely a beépített szenzoroknak köszönhetően a vezetési módok függvényében aktiválja a különböző beállításokat, és hozzájárul ahhoz, hogy a Huracán EVO a hétköznapok során is remekül használható legyen.

Alighanem a gyártónál is érezték, hogy az utastérre is ráfér már egy frissítés, ezért modernebb kialakítással látták el, az Alcantara kárpit és az Arancio Dryope árnyalatú kiegészítők remekül passzolnak az Arancio Xanto fantázianevű külső fényezéshez. Felár ellenében karbon elemek és a Lamborghini által levédetett Carbon Skin is bekerülhet az autóba az opcionálisan elérhető környezeti világítással együtt.

2020 Lamborghini Huracan EVO

A középkonzolon megjelent egy 8.4 colos infotainment rendszer is, amely többujjas gesztusvezérléssel is irányítható lett. Adott az Apple CarPlay kompatibilitás, az okostelefon integráció, a csatlakoztatott műholdas navigáció, az internetes rádió, a nagy kapacitású merevlemez és az opcionálisan elérhető duplakamerás telemetriai rendszer is.

Teljesítmény tekintetében is történt némi előrelépés, az EVO 5.2 literes V10-es szívómotorja 640 lóerő és 600 Nm előállítására képes, előbbi 8000-es, utóbbi 6500-as fordulatszámtól áll rendelkezésre. A 30 lóerővel megnövelt teljesítménynek és az 1422 kilogrammos száraz súlynak köszönhetően az autó súly/teljesítmény arány 2.22 kg/LE lett. A 0-100-as sprint 2.9, a 0-200-as 9 másodpercet vesz igénybe, a végsebesség pedig 325 km/órában lett meghatározva. További teljesítményt érintő adalék, hogy a 100 km/órás tempóról 31.9 méterre van szükség az álló helyzetig történő lassuláshoz.

2020 Lamborghini Huracan EVO

A Huracán EVO alapára adók nélkül 261,274 dollárban, vagyis 73 millió forintban lett megállapítva.

Forrás: Lamborghini

Galéria: Lamborghini Huracan EVO