Egyre közelebb a Polestar 2 bemutatója, melynek apropóján egy fotót is közzétett a gyártó róla.

A négyajtós fastback karosszériakialakítással érkező Polestar 2 egyértelműen a nagy teljesítményű elektromos autók táborát erősíti, legfőbb riválisa pedig az Európába jövő hónapban megérkező Tesla Model 3 lehet majd.

Ahogyan azt a teaser fotóktól már megszokhattunk, túl sokat ezúttal sem láthatunk a modellből, ám az nyilvánvalóvá vált, hogy a Polestar is követi a bevált trendet, vagyis a két vékony kialakítású hátsó lámpát egy szintén keskeny fénysávval köti össze.

Bizonyos részletekről továbbra sem hajlandó beszélni a gyártó, ugyanakkor azt már most elárulták, hogy az autóban egy Android-alapú infotanment rendszer lesz megtalálható, melyből nem hiányzik majd a Google Asszisztens sem.

Polestar 2 Teaser

Némileg felületesen, de a Polestar 2 specifikációjáról is esett néhány szó, így tudhatjuk, hogy a gyártó 400 lóerő körüli teljesítménnyel és 482 kilométeres hatótávolsággal számol. Mivel az autó a Tesla Model 3 ellen indul csatába, a Polestar szerint árazásban is hasonló szintre lehet számítani. Jó hír a vásárlók számára, hogy a modell az előfizetéses rendszeren túl hagyományos értékesítés keretében is hozzáférhető lesz.

Forrás: Polestar