A német HUK24 nevű biztosítási vállalat adatbázisában ugyanis felbukkant egy Mercedes-AMG A45 S 4Matic nevet viselő modell, amely a jelek szerint egy 421 lóerő teljesítménnyel büszkélkedő 2 literes, négyhengeres turbómotorral érkezhet meg közénk. Amennyiben a számok valósnak bizonyulnak, úgy a Mercedes négy hengerből 21 lóerővel többet csalogat elő, mint az Audi az RS Sportbackben fellelhető 2.5 literes öthengeres egységből.

Mercedes-AMG A45 S a HUK24 listán

Ugyanezen weboldal a Mercedes-AMG A45 teljesítményéről is lerántotta a leplet, eszerint az "alapmodell" 387 lóerővel érkezik meg a kereskedésekbe, ami meglehetősen szerény, 6 lóerős pluszt jelentene a kifutó modellhez képest, miközben ellent mondana az AMG-vezér Tobias Moers szavainak is, aki korábban többször is kijelentette, hogy az A45 teljesítménye 400 lóerő fölött lesz. Az egyenletben tehát továbbra is vannak még ismeretlenek, noha könnyen elképzelhető, hogy a vezető már korábban is az akkor még nem ismert S-változatra utalt.

Mercedes-AMG A45 a HUK24-en

A jelenlegi A45 esetében 250 km/órás végsebességről és 4.2 másodperces 0-100-as gyorsulásról beszélhetünk, amely értékek az új modellek esetében vélhetően javulni fognak. Ezzel kapcsolatos információ még nem érkezett, ám nem lennénk meglepődve, ha a Drift móddal is ellátott S-változat esetében a végsebesség 270 km/óráig is kitolódna.

Megjegyzés: A biztosítási vállalat a vonatkozó oldalt törölte, ám a minket érdeklő információk a mellékelt fotókon megtekinthetők.

Galéria: Mercedes-AMG A45 kémfotók

A fotókat készítette: Automedia