Valószínűleg ez az utolsó alkalom, hogy a modell álcafóliával eltakarva láthatjuk.

Erősen indul az év, hiszen alighanem az eddigi legjobb kémfotók érkeztek meg a bemutatás előtt álló új CLA-ról, melyeket a Motor1.com egyik magyar olvasója készített Héderváron. Az, hogy a modellt Magyarországon fotózták, nem igazán meglepő, tekintve, hogy annak sorozatgyártására több más típussal egyetemben a kecskeméti üzemben kerül majd sor.

A január 8-12 között megrendezésre kerülő CES-en (szórakoztatóelektronikai kiállítás) debütáló újdonság általános megjelenéséről több kémfotó is árulkodott már, most azonban az utastérre is vethetünk egy pillantást, ahol többé-kevésbé az A-osztálynál látottak elevenednek meg előttünk. A fő hangsúly ezúttal is a fényes fekete elemeken, vörös öltéseken, valamint a két darab 10.25 colos kijelzőn lesz, amely a méretes touchpaddal egyetemben az új MBUX rendszer része.

2020-as Mercedes CLA kémfotó

Utóbbi kapcsán várható majd némi újítás, ugyanis a gyártó már korábban közölte, a CLA fedélzetén új funkciók is debütálnak az infotainment rendszerben, ezért választották helyszínül az elektronikai kiállítást, ahol a kellő figyelmet is megkaphatja a modell, ugyanis sem az Audi, sem pedig a BMW nem állít ki működőképes példányokat.

A technológiai fejlesztésektől eltekintve az áttervezett CLA kissé nagyobb és tágasabb is lett az elődnél, motorházteteje alatt pedig egy sor Renault-közreműködéssel elkészített erőforrás kap majd helyet. Valószínűleg nem kell sokat várnunk, amíg az első AMG-verzió is bemutatásra kerül, tekintve, hogy a 35-ös és 45-ös változatok tesztelése elkezdődött.

Forrás; Fotók: Jakusa

Gallery: Mercedes-Benz CLA kémfotók