Sok rajongó kiakadt, amikor megtudta, hogy a Ferrari is felszáll az SUV-vonatra, pedig nagy meglepetés nem volt ebben, hiszen a projekt valójában már évek óta ott lógott a levegőben.

A világon egyre több a milliárdos magánszemély, akik egyre különlegesebb és drágább modelleket követelnek maguknak, az SUV pedig egy olyan szegmens, ahol mindent megkaphatnak, ráadásul a városi terepesek soha ilyen nagy népszerűségnek még nem örvendtek.

Ferrari Purosangue Rendering

A kínai és amerikai igényeknek való megfelelni akarás mellett a piacról érkező nyomás is hozzájárult a döntés meghozatalához, hiszen a Ferrari egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy kategóriájában a Lamborghini, a Bentley és a Porsche uralja a szegmenst. Mindezek mellett a pénzügyi oldalon is erőteljes fellendülésre számíthat a gyártó, ami szintén nem egy elhanyagolható tényező.

Magáról az autóról azonban jelen pillanatban mindössze annyit tudhatunk, hogy Purosangue néven érkezik majd meg a kereskedésekbe, formavilágát tekintve pedig nem átlagos SUV lesz, vagyis akár valami olyasmit is kaphatunk, mint amit Giorgi Tedoradze a fenti képen megálmodott.