Az Egyesült Királyságból érkező csomagnak köszönhetően jelentősen javult a francia modell teljesítménye.

Jó hírrel szolgálhatunk azon kevesek számára, akiknek lehetőségük nyílt egy vadonatúj Alpine A110 megvásárlására, ugyanis a Litchfield elkészítette első csomagját az autóhoz, aminek köszönhetően a francia sportkupé egy következő szintre ugrott.

A gyárilag 1080 kilogrammos súllyal, 252 lóerős teljesítménnyel és 320 Nm-es csúcsnyomatékkal büszkélkedő modell eddig is vonzónak bizonyult a vásárlók és a rajongók szemében, ám a most érkező csomag által biztosított 300 lóerős teljesítmény és 404 Nm-es nyomaték azok érdeklődését is felkeltheti, akik eddig még ódzkodtak a típustól.

Alpine A110 par Litchfield

Az 1.8 literes, négyhengeres blokk motorvezérlő szoftverének átprogramozása után érkezik majd a kettes szintű csomag is az autóhoz, amelynek középpontjában egy új kipufogórendszer és felfüggesztés áll. Az új egység telepítése után a műhely közlése szerint a 315 lóerős teljesítmény is elérhető lesz.

A jelenlegi csomag egyébként 995 fontos, vagyis 356 ezer forintos áron érhető el, ami kifejezetten kedvező, ha a teljesítményugrás mértékét is figyelembe vesszük.

Forrás: Litchfield

Galéria: Alpine A110 - Litchfield