Elmar Frickenstein 30 éve dolgozik a BMW AG kötelékében, jelenleg az önvezető mobilitáson dolgozó részleg alelnöke. A bajor márka 2017 szeptemberében nyitotta meg azt a Campust Unterschleissheimben, ahol összefogják az iparági fejlesztést, vagyis mindent egy fedél alatt végeznek az önvezető technológia és az ezzel kapcsolatos asszisztensek tekintetében. A Campus alkalmazottai kéthetes „sprintekben” dolgoznak, tehát ilyen gyakoriságban születnek értékelhető eredmények, amiket valódi járművekkel tudnak tesztelni.

Frickenstein a BMW interjújában elmondta, több és jelentősebb változás előtt áll az autóipar az elkövetkező egy évtizedben, mint ami az utóbbi 30 évben ment végbe, ezek egyik alappillére az önvezető mobilitás. A kutatás nem csak a laborokban zajlik: jelenleg 80 tesztjármű rója az utakat Európában, Amerikában, és Kínában, valós körülmények között tesztelve az egyes elképzeléseket.

A szakember azt is elmondta, hogy a sokat emlegetett BMW iNEXT lesz a fejlesztések első olyan gyümölcse, ami a vevők számára is kézzelfogható lesz.

„2021-ben egy tökéletesített rendszert fogunk kínálni az ügyfeleknek a BMW iNEXT-ben, ami érzékelhető értékkel fogja gyarapítani a jármű nyújtotta élményt”- mondta körmönfontan. „A magas szinten és teljes mértékben automatizált vezetés vissza fogja adni az ügyfeleinknek az egyik legértékesebb árucikket: idő. Az opcionális „Highway Pilot” lehetővé fogja tenni az ügyfelek számára, hogy például 130 km/h-s tempóval menjenek el Münchenből Hamburgba, közben pedig valami mással tölthetik az időt: újságot olvasnak, vagy élvezik a látványt.”

„Bizonyos régiókban 4-es szintű önvezető technológiával felvértezett BMW i NEXT-ekre épülő flottákat fogunk üzemeltetni. A mottónk mindig is az, hogy ’a biztonság az első’. A megfelelő technológiával, a megfelelő technológiai partnerekkel, egy agilis munkamodellel, automatizált vezetéssel mindenki számára biztonságosabbak lesznek az utak. A Campusunk alkotja a bázist az ügyfélközpontú fejlesztéshez. Köszönhetően a Campusnál uralkodó egyedülálló szellemiségnek, megváltoztatjuk a személyi közlekedés arcát az ügyfeleink számára és értékes időt adunk vissza nekik.”

BMW Autonomous Driving