30 éve, 1988-ban zsebelte be első címét Ayrton Senna a Forma-1-ben, méghozzá az ikonikus festésű MP4/4-gyel – a nemes évforduló alkalmából különleges kocsival rukkolt elő a McLaren Special Operations (MSO). Az egyedi P1 GTR-t egy gyűjtő rendelte, aki végig aktívan szerepet vállalt a folyamatban, minden egyes részletet közösen alakítottak ki az MSO-val.

A fényezéshez a vörös és a fehér jellegzetes árnyalatai adják az alapot, emlékeztetve az említett MP4/4 festésére és az akkori főszponzorra, a Marlboróra. A P1 GTR több pontján feltűnnek a Senna-brandre oly jellemző motívumok és logók, legyen szó a „Senna” feliratról vagy a „Driven to Perfection” szlogenről. Az ajtókra felkerült a brazil nemzeti lobogó és a vonalkód, amit olyan helyszíneken használtak anno, ahol tilos volt a dohányreklám. Több mint 800 órát vett igénybe a fényezés elkészítése, beleértve olyan tételeket, mint a motorházon látható 12-es rajtszám, a 30. évfordulóra emlékeztető plecsnik az oldalüvegen, vagy a technikai partnerek neve

A McLaren P1 az MSO 1988-as Aytron Senna Maiden bajnokságán

i.

A tulajdonos a „Beco” becenevet adta a gépnek, amire a Senna-család is áldását adta, ugyanis anno Ayrtont is így hívták a szülei. A motor esetében sem fukarkodtak az egyedi megoldásokkal, ha már ennyire magasztos darabról van szó: 24 karátos aranyból készült a hővédő burkolat, a hátsó borítás alapanyaga Lexan, a motortér burkolatait is módosították. A tulajdonos elmondása szerint nem lehet panasz a teljesítménynövekedésre a hibrid hajtásláncot illetően.

Új alkatrészek segítségével extrém szintre emelték a leszorítóerőt, ami 800 kg régiójában mozog. Újak az első idomok, szélesebb elöl a splitter, hátul egy Gurney-bajusz bukkant fel, míg az új bargeboardok jobban vezetik el a légáramlatot a kocsi oldala mentén. A hátsó szárny véglapjai sokkal nagyobbak, mint a sima P1 GTR esetében, formájuk az egykori MP4/4-et idézik fel. A hátsó szárny belső részén másodlagos szárnyelemekkel fokozzák a leszorítóerőt, amiből sosem lehet elég.

A McLaren P1 az MSO 1988-as Aytron Senna Maiden bajnokságán

A kabin megközelítésekor Senna aláírása és tőle származó idézet olvasható a karbonküszöbön, míg a multifunkciós kormányt Alcantarával vonták be, a varrás színe megegyezik az MP4/4 kerekén alkalmazott árnyalattal. A kormányon és az utasülés előtt is feltűnik a Senna márkajelzés, amit egy vékony piros csík tesz teljessé. Rendkívül könnyű versenyülésekben lehet helyet foglalni, az alkotás pedig attól lesz teljes, hogy az MSO egyedi bukósisakot is készített a tulajdonos számára – nem meglepő módon festése rímel a karosszéria megjelenésére.

Galéria: McLaren P1 by MSO 1988 Aytron Senna Maiden Championship