A vártnál korábban megkapták karácsonyi meglepetésüket a Defender-rajongók, ugyanis a márka amerikai részlegének Twitter fiókjában megjelent az első fotó a bemutatás előtt álló új modellről. Sok extrát mindez persze nem nyújt, hiszen a jól ismert 4x4-es modell a pótkereket leszámítva tetőtől-talpig álcafóliát visel.
A még mindig dobozformájú Defenderről készül fotó mellé egy rövid üzenetet is mellékelt agyártó, mely szerint 2019-ig nem áll szándékukban kicsomagolni, ami egyértelmű utalás arra, hogy a bemutatóra idén már nem érdemes számítani. Az Autó akár januárban, a Detroit Motor Show-n is bemutatkozhat, ám ezzel kapcsolatban egyelőre csak találgatni lehet.
Némi információ már korábban is érkezett a modellről, ezek alapján tudhatjuk, hogy az egy vadonatúj platformra épült. Az MLA nevet viselő architektúra hagyományos, enyhe hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos-hajtásláncokat is támogat, a Defender pedig rövid (3 ajtós) és hosszú (5 ajtós) változatban is elkészülhet.
Forrás: Land Rover USA