Az Amazon Prime hivatalosan is megerősítette, hogy a negyedik évad is elkészül a sorozatból.

Valamivel több mint egy hónap múlva rajtol a The Grand Tour harmadik szezonja az Amazon Prime-on, ám a rajongóknak nem kell aggódniuk amiatt, hogy utoljára látják kedvenceiket a műsorban, hiszen hivatalosan is megerősítésre került, hogy a negyedik évadra is aláírták a szerződéseket.

Brit sajtóértesülések szerint azonban jelentős változtatásokra kell számítani a formátumban, ugyanis Richard Hammond, James May és Jeremy Clarkson hátrahagyja a jól bevált sátras megoldást. A The Sun úgy tudja, legalább négy olyan különleges epizódra érdemes számítani, amikor a műsorvezetők egy nagy kalandját, kirándulását kísérhetjük majd figyelemmel, vagyis nagyjából azt kapjuk, amit a második évad mozambiki jeleneteiben láthattunk.

A döntést az teheti indokolttá, hogy elemzések szerint ez a formátum nagyobb embertömegeket szólít meg, ami létfontosságú a sorozat és az Amazon Prime szempontjából.

A harmadik évad január 18-tól lesz megtekinthető a fizetős szolgáltatás keretein belül.

Gallery: The Grand Tour 3. évad