Bizonyos személyeknek nem kell különösebb ok Franciaországban arra, hogy autókat tegyenek tönkre, hiszen köztudott, hogy szilveszter éjjelén évről-évre rekordokat döntögetnek ilyen téren. Egy évvel ezelőtt 650 autót tettek tönkre egyetlen éjszaka alatt, így nem meglepő, hogy a mostani tüntetéseknél is megtalálták a négykerekűeket.

A francia fővárosban immár hetek óta zajlanak a kormányellenes tüntetések az üzemanyag adójának emelési tervezete miatt, a mozgalom szervezői és a tüntetők pedig már a "sárgamellényesek" jelzőt is megkapták. 

Tervüket részben elérték, hiszen az adóemelési tervezetet hat hónapra befagyasztották, ám a tüntetők továbbra sem elégedettek a kormánnyal, ezért újabb és újabb megmozdulásokkal igyekeznek nyomást gyakorolni a politikusokra. Ezen megmozdulások során pedig komoly károkat okoznak, hiszen a város épületeiben, üzleteiben, utcai bútoraiban és gyakorlatilag mindenben kárt tesznek, ami az útjuk elé kerül.

Nem kivétel a luxusautók tábora sem, hiszen, ahogyan az a videókban is látható, egy Porsche 911 tetőre állítása és egy Mercedes-AMG GT S felgyújtása is fontosnak bizonyult számukra.