A WHO legfrissebb jelentése kifejezetten szomorú adatokat tartalmaz a közúti biztonságról.

A WHO közzétette legújabb tanulmányának eredményeit, melyek a 2016-os év közlekedési balesetein és halálesetein alapulnak. A rendelkezésre álló adatok szerint 2016-ban 1.35 millióan lelték halálukat az utakon, ami elképesztően magas szám, és sajnos 100 ezerrel több is, mint amit 2013-ban regisztráltak.

Bár önmagában a számok sokszor nem fejezik ki a súlyosság mértékét, kontextusba helyezve már komolyabbra fordul a szó, hiszen minden egyes nap 24 másodpercenként hal meg valaki az utakon, vagyis míg ezt a cikket elolvasod, valahol a világban 3-4 ember életét vesztette egy közlekedési balesetben.

A 424 oldalas jelentés (itt érhető el) külön rávilágít, hogy a fiatal, 5 és 29 év közötti személyek első számú halálozási oka a közlekedési baleset, számuk és átlagéletkoruk pedig az egyre növekvő számú népességgel és autószámmal összefüggésben alakul.

Airbag exploded in car accident

További nem túl kellemes tény, hogy a halálos kimenetelű közúti balesetek száma a szegényebb országokban a legmagasabb, és nincs a listán egyetlen olyan ország sem, ahol ez a szám csökkent volna. Specifikusabban fogalmazva, a szegényebb országokban háromszor nagyobb a valószínűsége és halálos közlekedési baleset bekövetkeztének, mint a gazdagabb országokban. Kontinensekre lebontva Afrika a legveszélyesebb, itt 100 ezer lakosra átlagosan 26.6 halálos áldozatot követelő közlekedési balesettel kell számolni, míg a legjobban Európa áll, ahol 100 ezer lakosra 9.3 közlekedési balesetben elhunyt személy jut.

A jelentés kitér a legvédtelenebb közúti szereplőkre is, ugyanis egyértelműen kiderült, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok vannak a legnagyobb veszélyben.

Forrás: WHO