Újabb taggal bővült a McLaren Super Series, amelyben már a 720S Spider is megtalálható.

A kupé változat után megmutatta magát a roadster is, amely ismerős frontrésszel és jellegzetes fényszóróival továbbra is könnyen felismerhető lesz. A nagyobb változtatások az A oszloptól kezdődőnek, ahol a 720S Spider egy nyitott tetős kialakítást kapott.

A keménytetős kivitelnél egy egyetlen elemből álló karbonpanel jelentette a megoldást, ami több szempontból is ideális választás lett.  A McLaren közlése szerint ennél gyorsabb nyitási-zárási folyamatot nem találunk, a szupersportautók osztályában, ami részben a könnyű súlynak is köszönhető. A tető egyébként 50 km/órás sebességig nyitható és zárható, az ehhez szükséges idő pedig 11 másodperc környékén alakul.

2019 McLaren 720S Spider

Azok az ügyfelek, akik minden időben szeretnék kimaxolni a nyitott tető előnyeit, az opciós tételek listájáról elektromokromatikus üveglapot is választhatnak, ami egy gombnyomásra vált színezettről átlátszóvá. Érdemes lehet azonban megemlíteni, hogy mindez csak a motor kikapcsolt állapota mellett lehetséges.

A high-tech tetőn túl a 720S Spider aerodinamikai szempontok szerint megtervezett bukókeretet és aktív hátsó spoilert is kapott, amely attól függően állítja be az optimális dőlésszöget, hogy a tető nyitott vagy zárt állapotban van-e.

A tetőszerkezet és az ahhoz szükséges pluszt merevítése mindössze 49 kilogrammal dobták meg az autó súlyát, amely így 1332 kilogrammal mérlegelt. Ennek köszönhetően az autó 88 kilogrammal könnyebb, mint legközelebbi riválisa, ám, hogy melyik modellről van szó, azt nem nevezte meg a gyártó.

Ahogyan az várható volt, teljesítmény tekintetében semmilyen változás nem történt, maradt a 720 lóerő és 769 Nm. A hétsebességes szekvenciális váltóval karöltve a 720S Spider 2.9 másodperc alatt van százon és 7.9 másodperc alatt kétszázon, ami mellé zárt tetővel 341 km/órás, nyitott tetővel pedig 325 km/órás végsebesség jár.

Forrás: McLaren

Galéria: McLaren 720S Spider