Az elmúlt években fokozatosan csökken az autógyártók lelkesedése a hagyományos kiállítások iránt, mely részben érthető is, hiszen a felhasználói és vásárlói szokások is átalakulóban vannak, a fiatalabbak nem igazán teszik tiszteletüket a hasonló rendezvényeken, emiatt pedig online környezetben igyekeznek elérni őket a gyártók.
Hasonló lépésre szánta most el magát a Jaguar Land Rover is, amely a Ford és a Volvo után harmadik nagy gyártóként jelezte, hogy jövő év márciusában hiába keresik majd standjukat az érdeklődők Genfben.

Ellentétben azonban a két másik márkával, a Jaguar Land Rover pénzügyi okokra hivatkozva mondta le a részvételt, ugyanis állításuk szerint költségcsökkentést hajtanak végre, melynek keretében minden egyes autókiállítás hatékonyságát megvizsgálják. Mivel arra a következtetésre jutottak, hogy a Genfi Autószalonon történő jelenlétükből nem sokat profitálnának, a távolmaradás mellett döntöttek.
A lépést valamelyest érthető is, hiszen a brit vállalat sorozatban második negyedévében regisztrált veszteséget, július és szeptember között pedig olyan alacsony volt a modellek iránti kereslet, hogy az 13.2 százalékkal maradt el a tavalyi év hasonló időszakához képest.
Forrás: Autocar