Jelentős lépésre szánta el magát az Audi, ugyanis úgy döntöttek, áttervezik modelljeik egyik legfeltűnőbb ismertetőjegyét.

Az Audi múlt hét közepén mutatta be e-tron GT névre keresztelt elektromos-meghajtású tanulmányát, mely az eddigiektől eltérő megjelenéssel "sokkolta" a rajongókat. Az új dizájnt szinte kivétel nélkül mindenki díjazta, ez pedig jó hír lehet a gyártó számára, ugyanis a modell több olyan elemet is felvonultat, ami a jövőben más típusok esetében is megfigyelhető lesz.

Az autók külső megjelenéséért felelős vezetője, Andreas Mindt adott interjút a Car Throttle-nek, melyben kitért egy igen fontos területre, mégpedig a már-már védjegynek számító Singleframe hűtőrács jövőbeni használatára. A vezető elmondta, a dizájn változni fog, a jövőt pedig számukra az e-tron GT képviseli.

2019 Audi e-tron GT concept

"Szeretnénk, ha a jövő már nem az egyre növekvő szájszerű formákról szólna, ezért leállunk a hűtőrács méretének növelésével. Olyan módon fogjuk azt megtervezni, amire eddig még nem volt példa", mondta sejtelmesen a vezető, aki hozzátette, pusztán a fényezéssel is sokat lehet trükközni, hiszen, ha a hűtőrács keretét feketére fújják, nagyobbnak tűnik, ha viszont a karosszéria színére, akkor kisebbnek.

Mindez nem jelenti azt, hogy a gyártó ennyiben látná a megoldást, amit a következő szavak is alátámasztanak: "Előfordulhat, hogy a hűtőrács és a körülötte lévő terület egybeolvad majd. A keret nem kell, hogy egyfajta határként, elválasztóként funkcionáljon. Most azon kell gondolkodnunk, mi mindent tehetünk annak érdekében, hogy ezt a határt 'elmossuk'. "

Forrás: Car Throttle

Gallery: Audi e-tron GT tanulmány