Ahogyan arra már korábban fény derült, a BMW 2020-ban mutatja be a Vision iNext tanulmány sorozatgyártott változatát, amely az első olyan modell lesz, mely alatt már a gyártó vadonatúj fejlesztésű platformja kerül elhelyezésre.

A pontos részletek még nem ismertek, annyit azonban már tudhatunk, hogy az architektúra a hagyományos belsőégésű motorokat, a hibrid hajtásláncot és a tisztán elektromos-meghajtást is támogathatja, vagyis széles lesz azon modellek köre, melyek hasznot húzhatnak belőle.

BMW Vision iNEXT

A BMW célja pedig pont ez, ugyanis a bajor gyártó szeretné, ha következő modelljeiknél már rendelkezésükre állna az új platform, ami annak a lehetőségét is megteremti, hogy számos eltérő típus ugyanazon a gyártósoron készüljön. Úgy tudni, az egyelőre még név nélküli architektúra a hármas sorozatú és annál nagyobb modelleknél is bevethető lesz, és támogatni fogja az elektromos hajtáslánc azon fajtáját is, amikor a villanymotor hátul kerül elhelyezésre.

Ha minden a tervek szerint alakul, rövid időn belül mindössze két platform marad a BMW kínálatában, melyek közül egyet az elsőkerekes, egyet pedig az összkerekes modelleknek szánnak.

Forrás: Autocar

Galéria: BMW Vision iNEXT