Korábbi cikkünkben már beszámoltunk a frissen debütált AMG GT-ről, így nem maradt más hátra, mint ejteni néhány szót a csúcsváltozatról, a kínálatba most bekerülő AMG GT Pro-ról.

Mivel az alapmodell esetében túl nagy módosításokról nem beszélhetünk, mindenki a Pro változat érkezését várta, ám, akik a név hallatán extra teljesítményre vágynak, minden bizonnyal csalódni fognak. 

2020 Mercedes-AMG GT

Az AMG GT 3 és GT4 versenyautókból ihletet merítő újdonság azért így is fel tud vonultatni néhány érdekes újítást, például az új, manuálisan állítható lengéscsillapítással kínált felfüggesztést. Megjelent az autón egy új fejlesztésű karbon-kerámia fékrendszer is, amely a gyártó közlése szerint a hagyományos változatnál jobb hőkezeléssel rendelkezik. 

A modellspecifikus karosszéria az aerodinamikai hatékonyság növelése érdekében több extra légterelő elemet is felvonultat, melyek közül a legfeltűnőbbek az első lökhárító két szélén elhelyezett karbonlapok lehetnek. A méretes szellőzővel ellátott kerékívek mellett olyan finomságokat is felfedezhetünk, mint az áttervezett hátsó splitter, a gigantikus méretű karbon hátsó spoiler és az új tetődizájn, amely világos zöld és szürke versenycsíkokkal is kérhető - előbbi csak és kizárólag a Selenite Gray Magno fantázianavű fényezés választása esetén lehet opció.

2020 Mercedes-AMG GT

Az új karosszériacsomag ellenére az autó teljesítménye maradt a GT R szintjén, vagyis továbbra is 577 lóerő a maximum, amit a 4 literes, ikerturbós V8-as egység ebben a modellben kínálni tud.

Forrás: Mercedes

Galéria: Az új Mercedes-AMG GT