A vásárlók rögtön két változatra is igényt tarthatnak, hiszen a hatchback variáns mellett a szedán is bemutatkozott.

Véget ért a bújócska, ugyanis azt követően, hogy a gyártó több teaser-fotót is kiadott a modellekről, azok a Los Angeles Autos Show előestéjén hivatalosan is bemutatkoztak. Ahogyan arra számítani lehetett, az újdonságok karakteres vonalakkal és letisztult utastérrel debütáltak.

Azok, akik szeretik, ha egy feltűnő autóban utazhatnak, vélhetően jobban teszik, ha a 2012-ben bemutatott Kodo design újrahangolt változatát magára öltő ötajtós modell mellett teszik le voksaikat, igaz, akkor sem nagyon fognak mellé, ha a 2017-es Kai tanulmány mintájára elkészített hatchback mellett szavaznak.

2019 Mazda3

Mindkét modell esetében elmondható, hogy a frontrész az, ami jellegzetesebb kialakítást kapott, a fényszórókig nyúló méretes hűtőrács egyértelműen sportos hatást kelt, mindezt ráadásul úgy, hogy közben az elegancia is sugárzik róla. Akárcsak a karosszéria, az utastér is letisztult, fölösleges sallangoktól mentes, központi elemét pedig a műszerfalon elterülő 8.8 colos infotainment kijelző adja. Akadnak persze más érdekességek is, mondjuk a hangszigetelés, amelynek mértéke a gyártó közleménye szerint az elődhöz képes klasszisokkal javult.

Ha hihetünk a sajtóközleménynek, az új Mazda 3 a szegmens legvezethetőbb autójaként érkezik majd meg a kereskedésekbe. Ahogyan az már korábban is ismert volt, a motorháztető alá az új Skyactiv-X benzinmotorok kerülnek, amik a benzin- és dízelmotorok előnyeit egyesítik. Ez a valóságban nagyobb, egyenletesebb teljesítményleadásban és hatékonyabb üzemanyag-fogyasztásban mutatkozhat majd be, ám ennél többet nem tudhatunk, ugyanis a gyártó mindössze annyit közölt, hogy az erőforrások egy M Hybrid névre hallgató hibrid hajtáslánc részeként is elérhetők lesznek.

2019 Mazda3

Szintén nem maradnak ki a kínálatból a hagyományos erőforrások, melyek közül egy 1.5 és egy 2 literes benzines egység és egy 1.8 literes dízelmotor érkezésére számíthatunk. Az M Hybrid itt is elérhető lesz, az automata váltó mellé pedig a manuális is bekerül a kínálatba, ám egyelőre nem tudni, mindez mire lesz képes az autóban.

„A vadonatúj Mazda3 leleplezése egy új korszak beköszöntét fémjelzi a Mazda életében” – mondta Akira
Marumoto, a Mazda Corporation reprezentatív elnök-vezérigazgatója. „A Mazdák következő generációja
meghatározó lesz a tulajdonosok számára. Termékeinkkel tovább emeljük a márka értékét, és erősíteni
kívánjuk a kapcsolatot vásárlóinkkal világszerte.”

Az új-generációs Skyactive architektúrára épülő Mazda3 technikai specifikációjáról nem ejtett szót a gyártó, mint ahogy nem tudhatjuk azt sem, mikor, és mennyiért kívánja majd azt értékesíteni.

Forrás: Mazda

Gallery: Az új Mazda3