A 720S személyében a brit gyártó egyik legjobb modelljéről van szó, így nem csoda, hogy az ügyfelek is előszeretettel választják azt a listáról.

Vannak azonban, akik nem érik be az "átlagossal", szeretnének még jobban kitűnni a tömegből, így ők a McLaren mellett az egyedi igényekre szakosodott MSO részleg segítségét is igénybe veszik.

Így tett az alábbi fotókon látható modell londoni tulajdonosa is, aki vélhetőleg nem szeretne lemaradni az egyedi készítésű modellek helyi versenyében, ezért Sarthe Gray antracit fényezést kért az autóra, amely egyébként az 1995-ös Le Mans-i győztes McLaren F1 GTR-re utal. A fényezés mellé vörös színű (Vermillion Red) díszítések is érkeztek, így téve teljessé az összképet. A festési folyamat egyébként teljes egészében kézzel készült, és mintegy 200 munkaórát vett igénybe a gyártó közlése szerint.

McLaren MSO 720S Stealth

Természetesen a külsőnek az utastérrel is összhangban kell lennie, ezért az MSO részleg a kívül használt vöröses-narancssárgás árnyalatot ide is becsempészte. Mivel egy sportautóról van szó, a karbon elemek sem hiányozhatnak róla, amit a szellőzőknél, a tükörháznál, az első légbeömlőknél és a motorborításnál is megtalálhat a vásárló.

Teljesítményt érintő módosításokról nem esett szó, így az autó vélhetően továbbra is a gyári értékeket produkálja, vagyis a londoni ügyfélnek egy 720 lóerős ikerturbós V8-as egységgel és az általa prezentált 2.9 másodperces 0-100-as gyorsulással és 341 km/órás végsebességgel kell majd "beérnie".

Forrás: McLaren

Gallery: McLaren MSO 720 Stealth