Egyre több információ lát napvilágot a kaliforniai autógyártó tervezés alatt álló modelljéről.

A legutóbbi információk szerint a Tesla pickup-fronton sem éri be az átlagossal, ezért egy olyan jármű piacra dobását tervezik, amelynek a hagyományos, belsőégésű motorral szerelt pickupok sem számítanak majd igazi ellenfélnek.

Az már biztosra vehető, hogy egy tipikus pickupról lesz szó, ám mindez csak a teherbírására és praktikusságára értendő, ugyanis az újdonság a tervek szerint még az amerikai piacon megszokott monstrumoknál is nagyobb lesz, az európai modellek pedig valósággal eltörpülnek majd mellette.

Tesla pickup truck

A technikai specifikáció részleteire még várnunk kell, ám már ezzel kapcsolatban is szivárognak információk, így nem kizárt, hogy az autóba egy óriási, 200 kWh kapacitású akkumulátor és két Model S-ben fellelhető villanymotor kerül, ami mintegy 600 lóerős rendszerteljesítményt jelentene. Mivel egy Tesla modellről van szó, az önvezető rendszer valamilyen szintű jelenléte biztosra vehető, ám azt egyelőre nem tudni, milyen szintre jut el vele a bemutatóig a gyártó.

A pickup hatótávolsága kiviteltől függően valahol 650 és 810 kilométer között alakulhat, míg 0-100-as gyorsulása akár négy másodperc alatt is maradhat.

Forrás: Newsauto