A Smart kínálatába 2017-ben került be a tisztán elektromos-meghajtással rendelkező ForTwo Electric Drive és ForFour Electric Drive modellpáros, hamarosan pedig már csak ők maradnak elérhetők a vásárlók a számára.

A vállalat ugyanis most bejelentette, már csak 2019. március 31-ig fogadják a rendeléseket a benzinmotorral szerelt változatokra, a határidő letelte után ugyanis ez a variáns kikerül a portfólióból. Mindez azt jelenti, hogy 2020-tól a ForTwo és a ForFour is már csak elektromos változatban lesz elérhető a vásárlók előtt.

Essai Smart EQ Fortwo

A folyamat részeként a márka idén május 31-én leállította a Brabus verzió gyártását Németországban, most pedig egy reklámkampányt is indítottak, melyre a benzines változatok megrendelésére kérik az érdeklődő ügyfeleket.

A ForTwo Electric Drive és a ForFour Electric Drive villanymotorját egy 17.6 kWh-s lítium akkumulátor táplálja, amely a vállalat közlése szerint 160 és 155 kilométer hatótávolságot biztosíthat. Mivel ez még európai menetciklus szerint mért érték, valós vezetési körülmények között nehezen reprodukálható, így vásárlás előtt érdemes tisztában lenni vele, hogy hatótávolság tekintetében sokkal inkább az amerikai EPA a mérvadó, amely szerint egyetlen töltéssel maximum 93.3 kilométer megtételéről lehet szó.

Galéria: Smart EQ Fortwo