A Volkswagen Csoport vezérigazgatója nemrég úgy nyilatkozott, a vállalat 50 millió elektromos-meghajtású autó legyártását is kezelni tudja. A vezető szerint az ilyen járművek számára készített MEB platformot 50 millió modellre "hitelesítették", és az alkatrészbeszerzéseket is ennek megfelelően intézték.

"50 millió autóhoz elegendő akkumulátort vásároltunk", nyilatkozta Diess az Automobilwoche című lapnak. Ez egy hatalmas szám, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt évben mindössze 10.7 millió járművet értékesített a vállalat.

VW I.D. Vizzion concept

"Nagyon erős portfólióval rendelkezünk majd az elektromos autók terén", mondta a vezető, majd hozzátett, a Teslát veszik célba. "Olcsóbbak leszünk, mint a Tesla, a későbbiekben pedig gazdasági téren is széles skálán mozognak majd az általunk kínált modellek."

A Diess által említett 50 millió modell legyártása minden bizonnyal egy hosszútávú terv része, és vélhetően nem csak a Volkswagent, hanem a csoporthoz tartozó további márkákat is magában foglalja. Ha így nézzük, ezt a mennyiséget az elmúlt években is legyártotta a vállalatcsoport, ám akkor még a belsőégésű motorral szerelt modellek voltak túlsúlyban.

Forrás: Automobilewoche

Galéria: VW I.D. Vizzion tanulmány