Mivel a Corolla szedán változatának vásárlói alapvetően nem a fiatalok közül kerülnek ki, a gyártó próbált továbbra is visszafogott maradni, ám mivel a korral is haladnia kell, az autó frontrésze szögletes és agresszívabb vonalakat kapott.
Az utastérben túl sok eltérést nem fedezhetünk fel az ötajtós variánshoz képest, a kormány mögött továbbra is egy 7, a műszerfalon pedig egy 8 colos kijelzővel találkozhatunk. Az Entune infotainment rendszer immár 3.0-ás verziójánál jár, tulajdonságai között pedig az Apple CarPlay és Amazon Alexa kompatibilitás is megtalálható.
Akárcsak más Corolla modellek, a szedán a Toyota TNGA platformjára épül, méreteit tekintve pedig egy 4640 mm hosszú, 1780 mm széles, 1435 mm magas és 2700 mm hosszú tengelytávval rendelkező modellről beszélhetünk. Noha a tengelytáv változatlan maradt az elődhöz képest, az autó front- és hátsó része is szélesebb lett, miközben az első túlnyúláson is rövidítettek a mérnökök. A csökkentett magasság mellett a motor alacsonyabbra szintre történő helyezésének köszönhetően a motorháztetőt is laposabbra tervezhették, így a vezetőnek jobb kilátása nyílik majd az útra, számolt be róla a Toyota.

Ami az autóba kerülő erőforrásokat illeti, csak és kizárólag benzines egységekről tudunk beszámolni, ugyanis a dízelmotorokat száműzte a kínálatból a gyártó. Az alapmodell így egy 1.6 literes, 132 lóerő leadására képes szívómotorral kerül forgalomba, ám nem hiányzik a hibrid variáns sem, amely a korábbról már ismert 1.8-as benzinmotort és a mellé társított villanymotort vonultatja fel 122 lóerős rendszerteljesítménnyel.
Az új modell ára egyelőre nem ismert, ám azt már tudhatjuk, hogy európai értékesítése jövő év elején veszi kezdetét.
Forrás: Toyota