A hónap végén Los Angelesben bemutatkozó újdonság szedán és ferdehátú változatban is elérhető lesz a vásárlók előtt, utóbbi pedig a lesifotók tanúsága szerint kifejezetten ígéretesnek tűnik. 

A teljes mértékben álcázott modell Európa útjain rója a kilométereket, mindezt azonban nem egyedül teszi, hiszen, ahogyan az a képeken is látható, egy Volkswagen Golf és egy Audi A3 is a konvoj része volt. Ami magát a megjelenést illeti, sokan arra számítottak, hogy a Mazda egy az egyben átülteti a Kai tanulmány formavilágát, ám jelen pillanatban úgy tűnik, némiképp konzervatívabb megközelítést választottak a mérnökök.Ettől függetlenül a közös elemek jól megfigyelhetők, hiszen a harmonikus arányok, a keskeny fényszóró-kialakítás, a méretes hűtőrács és a hátsó lámpapáros is visszaköszön.

Mazda Mazda3 Spy Shots

Az utastérben is érezhető, honnan merített ihletet a gyártó: A mindössze néhány gombbal ellátott letisztult műszerfal jól mutat, a három panelből álló műszercsoport és a háromküllős kormány pedig korábbról is ismerős lehet. Nagy különbség viszont a tanulmányhoz képest, hogy a sorozatgyártásra kész Mazda3 műszerfalát megtöri egy "lebegő" érintőképernyő, amelynek jelenléte persze nem annyira meglepő.

A prototípus egyébként egy jól felszerelt modellnek tűnik, hiszen a bordó bőrkárpittal bevont ülések, a kontrasztos öltések és az polírozott alumínium díszítések is megfigyelhetők.

Galéria: Mazda3 kémfotók