Az ötletes megoldáshoz ugyanis nem most nyúlt először a gyártó, hiszen 2015 októberében ugyanezzel a megoldással csigázta a kedélyeket a Range Rover Evoque Convertible esetében. Akárcsak három évvel ezelőtt, az installációk most is Londonban kerültek kiállításra, ám a Tata Motors tulajdonában álló vállalat 1:1 méretarányú drótmodelljeivel ezúttal már a második-generációs Evoque-ot promózza.
Noha a művészeti beállítottságú teaser-anyagból túl sokat nem tudhatunk meg az autóról, a korábbi kémfotóknak köszönhetően biztosnak tűnik, hogy az újdonság a nagyobb Velar több elemét is felvonultatja, ami mindenképpen pozitív, hiszen a stílusos SUV némiképp felfrissítette a szegmenst bemutatkozásakor.
Galéria: Range Rover Evoque teaser
A technikai részletek egyelőre homályosak, ám van már néhány olyan dolog, amit biztosan tudhatunk. Az egyik ilyen, hogy a második-generációs Evoque a jelenlegi platform továbbfejlesztett változatára fog épülni, vagyis nem pakol alá teljesen új hardvert a gyártó. Ettől függetlenül jöhetnek komolyabb változtatások, hiszen a hírek szerint az első és hátsó tengelyt is szélesebbre vehetik, miközben a tengelytáv is megnyúlhat, mindez pedig azért, hogy az autóban tartózkodók tágasabb térben utazhassanak.
A meghajtásról minden bizonnyal a Jaguar Land Rover legújabb és eddigi legjobb négyhengeres benzin- és dízelüzemű Ingenium erőforrásai gondoskodnak majd. A bemutató pillanatában még biztosan nem, de a későbbiekben érkezhet egy hibrid hajtáslánc is, amely a háromhengeres, 1.5 literes egységből és a mellé társított villanymotorból épülhet fel.
Forrás: Land Rover