Bár már most is érezhető az elektromos-meghajtású autók számának növekedése, valójában csak a következő években érkezik majd az igazi "robbanás", így nem csoda, hogy a beszállítóktól való függőség elkerülése érdekében egyre több gyártó gondolkodik azon, hogy saját akkumulátorgyárat építsen.

Közéjük tartozik a Volkswagen is, amely nemrég egy több milliárd euró értékű akkumulátor-beszállításra vonatkozó szerződést írt alá a dél-koreai LG Chemmel és a kínai Contemporary Amperex Technology nevet viselő vállalatokkal. A német kormány ugyanakkor egy több vállalatot tömörítő konzorcium létrehozásán fáradozik, a cél pedig az lenne, hogy képesek legyenek kiszolgálni az akkumulátorok iránt mutatkozó európai keresletet.

Samsung SDI battery for EVs

A kormány által elkülönített egymilliárd eurót akkumulátorcellák gyártására fordítanák, miközben komoly hangsúlyt fektetnének a kutatási- és fejlesztési részlegre is, ahol a következő-generációs szilárdtest akkumulátorok elkészítésén dolgoznának.

Noha jelen pillanatban a legtöbb fejlesztés még a lítium-ion telepeket helyezi középpontba, egyre több vállalat munkálkodik azon, hogy a stabilabb, erőteljesebb és kevesebb nyersanyagot használó áramforrások előállítása és sorozatgyártása is megfizethető legyen. Az említett gyártók közül néhányan új létesítmények felhúzását is tervezik ennek érdekében, köztük a német VARTA Microbattery, a vegyipari óriás BASF, és a Ford német leányvállalata, a Ford-Werke is. 

Forrás: Automotive News Europe