A BMW nagyközönség előtt csak a Los Angeles Auto Show-n mutatja majd meg legújabb, M340i modelljét, ám mindenki legnagyobb szerencséjére online környezetben már most megtartották a leleplezést.

A gyártó által kiadott közleménynek köszönhetően tudhatjuk, hogy a valaha készült legerősebb nem M-változatú 3-as BMW-vel dolgunk, amelynek lelke egy ikerturbós, 3 literes sorhatos erőforrás a maga 382 lóerős teljesítményével és 500 Nm-es nyomatékával. Noha a specifikációt érintő adatokat csak részben tette elérhetővé a gyártó, azt elárulták, hogy a 0-100-as gyorsulás mindössze 4.4 másodpercig tart majd. A végsebesség azonban nem változik, ahogyan azt a német modellektől már megszokhattuk, ezúttal is 250 km/órában korlátozta azt le a gyártó.

2020 BMW M340i

Alapesetben az erő a hátsó kerekek felé irányul, de elérhető lesz majd az xDrive változat is. Az erő továbbításáról egy nyolcsebességes automata váltó gondoskodik, ám mellette olyan finomságok is helyet kaptak a közel 50:50 arányú súlyelosztással rendelkező autóban, mint az M Sport futómű, az M Sport differenciálmű, a 25%-kal merevebb karosszéria, vagy épp a kormány mögé helyezett váltófül. A megnövelt teljesítmény mellett a fékrendszer is frissítésre szorult, így elől ezentúl 348, hátul pedig 345 mm-es tárcsákkal találkozhatnak a vásárlók.

Árazásról egyelőre nem esett szó, ám mivel az új 3-as csúcsmodell értékesítése csak jövő nyáron indul, semmivel sincs megcsúszva a gyártó.

Forrás: BMW

Galéria: BMW M340i