A Scala névre keresztelt modell megjelenésével kapcsolatban túl sok információ nem érkezett eddig a gyártótól, ám azt már tudhatjuk korábbról, hogy az újdonság a Vision RS tanulmány alapjaira fog építkezni.

Igaz ez az utastér esetében is, hiszen a most közzétett fotónak köszönhetően megerősítést nyert, hogy többé-kevésbé az egy hónapja, a Párizsi Autószalonon bemutatott Vision RS utastér-kialakításának alkalmazása mellett döntött a Skoda, amely szerint nincs még egy olyan modell a kategóriában, amely olyan térkínálatot nyújtana, mint a Scala.

Skoda Scala interior design sketch

Ha már itt tartunk, mindezt hivatalos adatokkal is alátámaszthatjuk, ugyanis a csomagtér mérete 467 literben lett meghatározva, ami ebben az igazán versenyképes szegmensben is kiemelkedőnek számít. Nem csak itt tűnik ki azonban társai közül a Scala, hiszen a műszerfalon látható szabadon álló infotainmant kijelző mérete is 9.2 col lett, amely mellé opcionálisan a 10.2 colos kijelző mögé bújtatott digitális műszercsoport, ismertebb nevén a Virtual Cockpit is elérhető lesz.

A cseh autógyártó mindemellett jobb minőséget és puhább tapintású anyagokat ígér a vásárlóknak, vagyis olyan dolgokat, amiket jellemzően csak magasabb kategóriákban találhatnak meg. Vélhetően aktív biztonsági rendszerekből sem lesz hiány, és szükség is lesz majd ezek jelenlétére, ugyanis a Skoda nem titkolt terve, hogy új modelljével méretes szeletet szakítson a rendkívül sokszereplős C-szegmens tortájából.

Forrás: Skoda

Galéria: Skoda Scala