A Genfi Autószalonon bemutatott modell csak tanulmányként került kiállításra, ám már akkor mindenki arról beszélt, kizárt, hogy ne készüljön belőle sorozatgyártott változat. A jelek szerint mindez most megtörténik, a wokingi gyártó ugyanis néhány specifikációt érintő részletet is megosztott a sportautóról.

Az egyik ilyen, hogy a tesztelési folyamatát hónap végén megkezdő modell meghajtásáról ugyanaz az ikerturbós, 4 literes V8-as egység gondoskodik majd, amit az összes közúti és pályaspecifikus változat is magáénak tudhat az F1-es autót leszámítva. Teljesítménye azonban tovább javult, így a maga 825 lóerejével a hagyományos Senna 800 lóerejét könnyedén sikerült felülmúlnia. Jelen állás szerint nem tudni, az autó súlya mennyit fog nyomni, ám annyit már elárult a McLaren, hogy a Senna GTR 1000 kilogrammnyi leszorítóerőt fog termelni.

McLaren Senna GTR sketch

Mivel alapvetően egy versenyspecifikus autóról van szó, meglehetősen letisztult utastérre kell számítani. Kikerülnek a légzsákok, száműzik a középkonzol kijelzőjét és a forgatható vezetőnek szánt megjelenítőt is, helyükre pedig motorsport-kötődésű, integrált váltófülekkel ellátott kormánykerék és radaralapú ütközéselkerülő rendszer kerül. Érdekes, de a súlycsökkentési törekvés ellenére a klíma az autóban marad, ugyanis bár a gazdag vásárlók szeretik a száguldást, még jobban szeretik azt, ha közben kényelemben is érezhetik magukat.

Forrás: McLaren

Galéria: McLaren Senna GTR koncepció Genfben