Nem ez az első olyan eset, amikor kettészakadt autót látunk, ám ennek látványát lehetetlen megszokni, és szerencsére mindennaposnak sem nevezhető az eset. Most mégis újra megtörtént, ám ezúttal megkönnyebbülve számolhatunk be róla, ugyanis a helyszíni jelentések szerint senki sem sérült meg ebben a mechanikai mészárlásban, pedig, mint az a képeken látható, minden adott volt hozzá.

A baleset egyébként néhány nappal ezelőtt Észak-Olaszországban, a déli osztrák határhoz közeli Laces és Castellbello-Cirades települések közti vizes útszakaszon történt. Hogy pontosan mi is zajlott le az ütközés előtti pillanatokban, az egyelőre nem ismert, mindenesetre az egyik fotón látható, hogy egy Volkswagen kisbusz is érintett volt a történetben, amelynek a frontrésze szenvedett sérüléseket.

 

Bár hivatalos információ nem látott napvilágot az okokról, nehéz elképzelni, hogy a gyorshajtásnak ne lett volna köze a balesethez, hiszen máskülönben aligha érhették volna akkora erőhatások az R8-at, hogy az gyakorlatilag kettészakadt. Az utastér azonban kisebbfajta csoda folytán szinte teljesen érintetlen maradt, ennek köszönhetően pedig a vezető saját lábán, karcolások nélkül szállt ki belőle. Mivel a kisbusz vezetője is megúszta néhány karcolással, csak megfigyelésre kellett kórházba szállítani a "szereplőket", ám az autók, főleg az Audi már nem volt ennyire szerencsés, hiszen az ő pályafutása vélhetően itt végleg befejeződött.

ForrásFreiwillige Feuerwehr Latsch via FacebookSüdtirol News