A Speedtail az ikonikus McLaren F1 spirituális utódjának tekinthető, ám megjelenés tekintetében azért bőven vannak eltérések.

Azt, hogy egy igazi különlegességgel van dolgunk, már a sportautó ára is jelzi, hiszen a brit gyártó közel kétmillió eurót, mai árfolyamon számítva egészen pontosan 638.662.775 forintot kér a modellért.

Az 1990-es évek McLaren F1-ének nem hivatalos utódjaként bemutatkozó Speedtail olyan riválisok ellen veszi majd fel a harcot, mint mondjuk a Bugatti Chiron, ám amíg az 1500 lóerős modell többnyire a nyers, brutális erőre támaszkodik, addig a McLaren a tőle megszokott módon ezúttal is az aerodinamikai fejlesztésekben látja a siker kulcsát.

McLaren Speedtail

Az első ránézésre egy átdolgozott Volkswagen XL1-re hasonlító Speedtail karbon karosszériája jól láthatóan úgy lett megtervezve, hogy a lehető legkevesebb erőfeszítéssel száguldjon a légáramlatok között. Noha ebben a könnycsepp formájú kialakítás nagy segítség lehet, az igazán érdekes dolgok a részletekben rejtőznek - ilyen részlet például az első felniken elhelyezett fixen rögzített "fedlap", amely az autó meghatározott szellőzőihez tereli a levegőt.

Hasonlóan ötletes fejlesztés a hagyományos külső visszapillantók helyére érkező kamerákon alapuló összecsukható rendszer, amelynek képei az utastérben jelennek meg. Az összecsukható kialakítást nem véletlenül említettük meg, ugyanis a sebességorientált "Velocity" módba kapcsolva a külső kamerák visszahúzódnak, az autó hasmagassága pedig 35 mm-rel csökken, így javítva tovább az aerodinamikai tulajdonságokat és értékeket - a Speedtail legmagasabb pontja mindössze 1120 mm ebben az esetben.

McLaren Speedtail

Hogy mennyire csúcstechnológiát képvisel a Speedtail, azt jól jelzi, hogy elkészítésekor repülőgépeket is tanulmányoztak a mérnökök, így került fel az autó hátsó részére a repülőgépek szárnyainak végén található - (ott) forgató mozgást elősegítő - két mozgó csűrőlap is, amelyek beállítástól függően a jobb gyorsulás és a gyorsabb megállás kivitelezésében is segíthetik az autót és annak vezetőjét. Szintén érdemes megemlíteni, hogy a rugalmas karbon használatának köszönhetően a hidraulikus működtetésű hátsó szárny már nem különálló elemként, hanem a hátsó panel részeként került bemutatásra az autón, ami szintén nem kis teljesítmény.

A benzin- és villanymotor párosából álló hajtáslánc 1050 lóerős teljesítménye 12.8 másodperc alatt gyorsítja a Speedtailt 300 km/órás sebességre, ami 2.7 másodperccel gyorsabb annál, mint amire a McLaren P1 képes. A valaha volt leggyorsabb McLaren végsebessége 403 km/h, amiben rendkívül nagy szerepe van az 5.2 méter hosszú karbonkarosszériának. A gyártó egyelőre nem árulta el, hogy pontosan milyen erőforrást is építettek az autóba, ám erős a gyanú, hogy abba a Senna által is használt 4 literes V8-as egység továbbfejlesztett változata került, munkáját pedig a P1 új szintre emelt villanymotorja segítheti. A Speedtail alá bekerült még a kifejezetten számára készített Pirelli P-Zero abroncsszett is, amely a McLaren közlése szerint mindenféle vezetési mód és körülmény között remekül teljesít.

McLaren Speedtail

Ejtsünk néhány szót az utastérről is, hiszen az F1-hez hasonlóan a könnycsepp alakú kialakításnak köszönhetően itt is a vezető került a középpontba, utasai pedig jobb és bal oldalán foglalhatnak helyet. Bár a Speedtailt nem kifejezetten hosszú kirándulásokhoz tervezték, az autó front- és hátsó részében elrejtettek néhány tárolót, sőt, az opciós tételek listáján egy speciális poggyászszett is található, amely minden egyes rendelkezésre álló millimétert kihasználttá tesz.

Annak ellenére, hogy alapvetően egy sebességre kihegyezett sportautóról van szó, az utastér kifejezetten luxuskialakítást kapott. A háromküllős kormányt nem kevesebb mint három kijelző öleli körbe, két szélen pedig a külső visszapillantók képeit sugárzó megjelenítők kerültek elhelyezésre. Érdekes módon gombokból és kapcsolókból túl sokat nem láthatunk a műszerfalon, ezek ugyanis a tetőkárpithoz rögzített panelben kaptak helyet - innen vezérelhetők például az ablakok és a különböző felfüggesztési beállítások is. Az autó elektrokromatikus üvegének köszönhetően szabályozható, hogy mennyi fény jusson az utastérbe, ami egy kifejezetten hasznos fejlesztés, sőt, a szélvédő felső részére is telepítették azt a mérnökök, így a Speedtail vezetőjének csak egy gombnyomásába kerül annak megakadályozása, hogy a nap a szemébe süssön.

McLaren Speedtail

A McLaren legújabb kreálmánya egy igazi mestermű lett, ennek fényében pedig különösen szomorú, hogy mindössze 106 példány készül belőle. Nagy meglepetést nem okozunk azzal, hogy eláruljuk, már a bemutató előtt gazdára találtak az autók, amelyek optimális esetben 2020 elején kerülhetnek kiszállításra az első ügyfelekhez.

Forrás: McLaren

Galéria: McLaren Speedtail