Továbbra sem tudni, hogy a német gyártó sportautójából elkészül-e a harmadik-generációs változat, ám annyi biztos, hogy a 2. generációs modell most megkapta frissítését, amely ismét csak megerősíti, hogy az Audi a sportautók elkészítéséhez is nagyon ért.

A frissítés jelen esetben szerencsére nem csak dizájnbeli változtatásokat jelent, hiszen a gyártó más területekhez is hozzányúlt, és utólag elmondható, mindezt valószínűleg jól tette, ugyanis az R8 frissített helyett már-már újnak hat. Az Audi továbbra is büszke rá, hogy a közúti R8 alkatrészeinek nagyjából 50 százaléka azonos az R8 LMS GT3 elemeivel, míg az R8 LMS GT4 esetében 60 százalékos a "lefedettség".

Érdemes például rögtön megemlíteni a továbbfejlesztett erőforrást: az 5.2 literes, szívó V10-es egység teljesítménye ugyanis 620 lóerőre, nyomatéka pedig 580 Nm-re nőtt az erősebbik, immár R8 V10 performance quattro nevű kivitelben. A titán alkatrészekből építkező, Győrben készülő blokk így 10 lóerővel és 20 Nm-nyi nyomatékkal múlja felül elődjét, mindez pedig, ha nem is túl nagy mértékben, de a teljesítményadatokon is meglátszik. A motorsporttal ápolt szoros kapcsolat egyik további jele, hogy majdnem azonos hajtáslánc dolgozik az R8 LMS GT3 és az R8 LMS GT4 versenyváltozatokban. A motorolaj hűtéséről külön hűtő gondoskodik, száraz karteres kenést alkalmaznak a modell esetében. 

2019 Audi R8

Mivel mindössze 20 lóerőre vagyunk a Lamborghini Hurracán teljesítményétől, nagyjából hasonló értékekre számítana az ember, és nem is nagyon kell csalódnunk, hiszen a 0-100-as sprint mindössze 3.1 másodpercet vesz igénybe, a végsebesség pedig 331 km/órában lett meghatározva. A Spyder változat esetében ezek az értékek 3.4 másodperc és 329 km/óra körül alakulnak.

A frissített modell belépőszintű verziója sem úszta meg a teljesítménynövelést, esetében 540 lóerőről 570 lóerőre ugrottak a mérnökök, amely mellé 550 Nm-nyi nyomatékot társítottak. Érthető módon itt valamivel konzervatívabb számokkal van dolgunk, hiszen a 0-100-as gyorsuláshoz 3.4 másodperc szükségeltetik, a végsebesség pedig 324 km/órában korlátozódik (3.5 mp és 322 km/óra a Spydernél).

2019 Audi R8

Bár az R8 jól ismert formája nem változott, alaposabban megnézve mindenki számára feltűnhet, hogy a frontrész új lökhárítót, hűtőrácsot és fényszórót kapott, ha pedig valaki még figyelmesebb, a hűtőrács fölött elhelyezett három extra légbeömlőt is felfedezheti.

Hátulról nézve is látható, hogy nem a korábbi modellel van dolgunk, hiszen az áttervezett hűtési rendszer immár az autó teljes szélességében végig fut, a diffúzor pedig jellegzetesebb megjelenést kapott, aminek köszönhetően a dupla kivezetésű kipufogórendszer is hangsúlyosabb lett.

Mivel az utastér gyakorlatilag változatlan maradt, túl sok mindent nem lehet elmondani róla, ám akad egy terület, amely mellett kár lenne elmenni szó nélkül, hiszen a gyártó közlése szerint a megnövekedett teljesítmény ellenére javult a fékhatás. Számokkal alátámasztva mindez azt jelenti, hogy a 100 km/óráról álló helyzetbe történő lassuláshoz immár 1.5 méterrel rövidebb féktáv is elegendő, ami mindenképpen dicsérendő. 

2019 Audi R8

Az igazi ínyencek némi súlyfölöslegtől is megszabadulhatnak, ugyanis felár ellenében a 20 colos karbon felniszett is elérhető, ami mintegy 2 kilogrammal könnyebb a megszokott alufelniktől.

A frissített Audi R8 értékesítése 2019 első negyedévében indulhat be, és az első példányok kiszállítása is ekkor kezdődhet majd el.

Forrás: Audi

Galéria: 2019 Audi R8